Hibáztak, akik kiengedték a győri gyermekgyilkosság elkövetőjét
2019. december 19. csütörtök 13:30

A kormány vizsgálja annak a törvénymódosításnak a lehetőségét, hogy ha valaki másnak az életére tör, akkor őt ne lehessen feltételesen szabadlábra bocsátani.
Súlyos hibát követtek el mind az első, mind a másodfokú eljárásban azok, akik a győri gyermekgyilkosság elkövetőjének korábbi büntetése alóli feltételes szabadságáról döntöttek - jelentette ki a csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Közölte, ha a bíróság nem a legenyhébb büntetést szabta volna ki rá, akkor még mindig börtönben ülne.
Gulyás Gergely elmondta: a kabinet a szerdai ülésén hallgatott meg tájékoztatást az esetről, amely után úgy ítélték meg, hogy a férfit érintő eljárás teljes kivizsgálására van szükség.
A miniszter rámutatott arra is, hogy a férfi a korábbi bűncselekményeiért, bár halmazatban követte el azokat, mégis indokolatlanul és elfogadhatatlanul gyenge büntetést kapott.
Hiába jelenik meg a törvényekben a szigorúbb büntetőpolitika, ha azt a bíróságok nem alkalmazzák - fogalmazott. Ha így tettek volna, a gyerekek még ma is élnének - jelentette ki.
Hozzátette, a kormány vizsgálja annak a törvénymódosításnak a lehetőségét, hogy ha valaki másnak az életére tör, akkor őt ne lehessen feltételesen szabadlábra bocsátani.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden