Határvadász-egységeket állítanak fel, négyezren szolgálnak majd az új alakulatnál

2022. július 07. csütörtök 12:48

Határvadász-egységeket állítanak fel, négyezren szolgálnak majd az új alakulatnál

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszer és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Kormányinfót tart, amelyben tájékoztatást adtak a kormány tegnapi üléséről, majd válaszoltak az újságírók kérdéseire. 

 

 

 

 

Tegnap a kormány mintegy 10 órás ülést tartott, melyen elsőként a magyar gazdaság és költéségvetés helyzetéről esett szó - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

Minden piaci aggodalom ellenére azt állapítottuk meg, hogy a magyar gazdaság stabil, fundamentumai erősek. A legfrissebb ipari termelés növekedése 9,4 százalékos, a teljes foglalkoztatottság megvalósult, a költségvetési bevételek lényegesen magasabbak a vártnál - fogalmazott, hozzátéve, hogy kormány elkötelezett az idei és a jövő évi költségvetési hiánycél mellett.

Gulyás Gergely elmondta, hogy a gázárak mellett az infláció is emelkedik. Az egész kiváltó oka a háború, és az erre adott európai válaszok, szankciók. Ennek köszönhetően az Egyesült Államok és Kína erősödik, Európa pedig küszködik.

Az egész európai gazdaságot elérte az infláció, melynek tekintetében az ország valamelyest jobban áll, mint a térség államai, míg az árfolyamot tekintve rosszabbul.

A magyar kormány 4 pontban elfogadta az Európai Bizottság javaslatát

A helyreállítási alapról szóló tárgyalások előrehaladottak, kiküldte a kormány a további javaslatait a megegyezés érdekében.

Négy fontos területen elfogadták a bizottság álláspontját: nemzeti közbeszerzéseknél is 15 százalék alatt lesz az egyajánlatos közbeszerzések aránya, a bíróság dönthet korrupciós ügyek esetében a további lépésekről, ha az ügyészség lezárja azt, Magyarországnak az uniós források egy részét az energiafüggetlenség megvalósítására kell fordítani.

A hitelként kapott uniós forrásokat az energiafüggetlenség elérésére kell fordítani - fejtette ki a miniszter.

A magyar kormány azt is vizsgálja, miként érhető el a leggyorsabban az energiafüggetlenség. Ennek érdekében többek közt szeretnének gázturbinás erőművekből hármat építeni a következő 2-3 évben, növelik a hazai gázkitermelést és Paks 1 üzemi óráit megnövelik.

A 3 gigawatt naperőmű kapacitás 6 gigawattra lesz bővítve - tette hozzá.

A cél, hogy a magyar költségvetés továbbra is megbízható legyen, és a kormány minél előbb megállapodjon a helyreállítási alapról. Sajnos azonban a magyar baloldali képviselők intenzíven lobbiznak a megállapodás ellen, amelynek az EP szerdai határozata is bizonyítékául szolgál - emelte ki.

A kormány a szerdai ülésén tárgyalt az illegális migrációról is, ezt ugyanis szükségessé tette, hogy a déli határszakaszon rohamosan romlik a helyzet - hangsúlyozta Gulyás Gergely.

Egyetlen év alatt a féléves adatokat nézve 92 százalékkal nőtt az embercsempészek száma a déli határnál.

A miniszter közölte, hogy határvadászatot hoz létre a Belügyminisztérium, körülbelül négyezres állományt fognak felállítani.

Első körben 2200 határvadászt vesznek fel. Az új egységek tehermentesítik majd a katonaságot. A költségeket a honvédelmi alapból biztosítják.

A határvédelmet a rendőrökkel együtt ők fogják biztosítani. Ennek oka, hogy a migránsok egyre gyakrabban folyamodnak erőszakhoz, fegyverekhez a határátlépési kísérleteknél.

Készen kell állnia a határvadászoknak az erőszakos cselekedetek megállítására

Az M1 kérdésére válaszolva Gulyás Gergely kifejtette, hogy a kormány célja, hogy ez a speciális alakulat készen álljon majd az esetleges erőszak megállítására a déli határon. Gulyás Gergely emlékeztetett, néhány napja szabályosan megostromolták Európa határait az illegális migránsok.

Tájékoztatása szerint 4000 fős határvadász testületről született döntés, amely a Belügyminisztérium keretében jön létre.

A forint árfolyamának ingadozása kapcsán felmerül a spekuláció veszélye is - reagált Gulyás, aki szerint a jegybank szükség esetén közbe tud avatkozni.

A baloldal a rezsicsökkentés ellen foglal állást

A DK-s politikus, Dávid Ferenc idézett javaslatára, hogy a rezsicsökkentés csak a rászoruló családokat érintse, megjegyezte: a baloldal a rezsicsökkentés ellen foglalt állást. Az ország lehetőségeihez képest mindent meg kell tenni a családok támogatásra, erre jövőre még több lehetőség áll fenn - tette hozzá.

EQM