Hat évvel ezelőtti csecsemőgyilkosásgra derült fény
2024. július 08. hétfő 14:17

Fény derült egy 2018 májusában, Kiskunlacházán történt csecsemőgyilkosságra - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel.
Azt írták, a kilenc hónapra született egészséges csecsemőt a gyanú szerint a fiatalkorú anya élettársa megfojtotta, egy zacskóba tette, majd a ház derítő aknájába dobta.
A lány a közelmúltban, egy vita hevében ismerőseik előtt vádolta meg volt élettársát azzal, hogy megölte közös gyereküket, akinek titokban, otthon adott életet - közölte a rendőrség.
Az adatgyűjtés, a tanúkihallgatások és az elvégzett nyomozási cselekmények alátámasztották a bűncselekmény elkövetését, amit a férfi kezdetben tagadott.
Először azt mondta, hogy élettársa terhes volt, de elvetélt. Pár nappal később beismerte, hogy a lány terhes volt, és egészséges csecsemőnek adott életet, de továbbra is tagadta, hogy ő fojtotta meg a gyereket.
Ellenben elismerte, hogy a halott csecsemőt egy nejlonzsákba tette, és a derítőbe dobta.
A csontokat a rendőrök a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat segítségével találták meg - írták.
A férfi letartóztatását a bíróság elrendelte. A további eljárást emberölés bűntettének gyanúja miatt folytatja a rendőrség.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Se ki, se be: hétfőtől két hétre...
- Szibériai hideg érkezik: kemény...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Korrupcióval vádolják a BAT-ot, a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Hatvannégy éve kezdték építeni a...
- Orbán Viktor: Ukrajnában agyonvertek...