Halálosan megfenyegettek egy fideszes képviselőt
2008. április 11. péntek 14:45
Szabó György fideszes önkormányzati képviselő telefonon, emailen, levélben kapott fenyegetéseket - olvasható az Indexen. "Nem elsősorban magam miatt, hanem feleségem és három gyermekem miatt döntöttünk úgy, hogy elköltözünk" - nyilatkozta Szabó György. A politikus és családja rendőri védelmet is kapott - közölte a hírportál.
A kerületi fideszes politikus pénteken délelőtt, a Hollán Ernő utca előtti jegyirodánál tartott sajtótájékoztatóján azt kérte a kormányfőtől, ne használja politikai haszonszerzésre, a válságról való figyelemelterelésre a péntek délutánra szervezett demonstrációt.
Péntek délutánra a Tomcat néven ismertté vált Polgár Tamás újabb akciót hirdetett. Az interneten olvasható kezdeményezéséhez több nemzeti radikális szervezet és a kuruc.info hírportál is csatlakozott.
Szabadai Viktor, az SZDSZ budapesti választmányának elnöke ellendemonstrációt jelentett be a XIII. kerületi rendőrkapitányságon a Hollán Ernő utcai jegyiroda előtti területre.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki magánemberként vesz részt a demonstráción, csütörtökön levélben arra kérte a parlamenti pártok elnökeit, hogy az erkölcsi és politikai támogatáson túl személyes jelenlétükkel is támogassák "az újfasisztákkal szembeni civil kezdeményezést, és ítéljék el egyértelműen a szélsőjobboldali eszméket valló és hirdető szervezeteket és személyeket".
Jelen lesz az SZDSZ vezetéséből Horn Gábor, Pető Iván, Magyar Bálint, valamint Gusztos Péter ügyvivő.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A szívelégtelenségben szenvedő...
- Itt a szaharai por, saras eső hullhat
- Megkezdték a választási értesítők...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Részletes tájékoztatót küldenek a...
- Halálosan megfenyegettek egy fideszes...
- Csaknem százzal kevesebb párt...
- Szakvezetéssel járhatjuk be pénteken...
- Orvosi bravúr Pécsett: elvégezték...

