Gyurcsányék szombaton szakadhatnak
2011. október 20. csütörtök 12:13

Lényegesen nagyobb az esélye annak, hogy az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform távozik az MSZP-ből, mint hogy a szocialista pártban marad - mondta Gyurcsány Ferenc csütörtökön újságíróknak azután, hogy Mesterházy Attila pártelnökkel tárgyalt.
A volt kormányfő azt ígérte: szombaton, a platform egyéves születésnapján jelentik be döntésüket, addig a Demokratikus Koalíció elnöksége és országos tanácsa is ülésezik még.
A volt miniszterelnök világossá tette: a platform elnökségének többsége szétválás párti, országos tanácsának többsége azonban "még nem". Azt is közölte, ha úgy döntenek, hogy elhagyják az MSZP-t, képesek lesznek önálló frakciót alakítani, vagyis vele együtt legalább tíz politikus távozik a szocialista frakcióból.
Gyurcsány Ferenc valószínűnek nevezte, hogy ha mennek, még az MSZP november közepén esedékes kongresszusa előtt megteszik, bár érzékeltette, erről is folyik vita. Kérdésre válaszolva hozzátette: "egy gombostűt sem" visznek magukkal az MSZP-ből, és ebben az esetben lemond a Táncsics Alapítvány vezetéséről.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Köles Ferenc színész, a PTE...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Szupersztár lenne Fásy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Baranyai rendőrök vehettek át...

