Gyurcsány leváltaná Horváth Ágnest
2008. március 29. szombat 12:40

Meg akartam spórolni ezt a szembenézést, mert azt hittem, a kormányzással felül lehet írni. Igazi politikai, és lehet, hogy történelmi tévedés volt - mondta a szocialista politikus az MTI szerint.
A tanácskozás elején tartott vitaindítójában Gyurcsány Ferenc azt is elmondta: a szocialista pártnak is felelőssége van abban, hogy 2002-ben elhitették az emberekkel: néhány száz nap alatt meg lehet oldani a szociális problémákat.
"Mi voltunk azok, és személyesen én magam is részt vettem ebben a döntésben, aki a 2006. január 1-jén bevezetett megalapozatlan adócsökkentést támogatta" - fogalmazott az MSZP elnöke.
Mint hozzátette, az emberek jogosan kérdezhetik meg, most akkor melyik párt az MSZP: amelyik bevezette a 13. havi nyugdíjat és emelte a családi pótlékot, vagy amelyik bevezette a vizitdíjat.
Újra kell szervezni a nemzeti progresszió erőit és programját, ez a következő évek programja. Ez nemcsak a kormányzást és a szocialista pártot érinti, hanem az egész országot, az egész társadalmat, az MSZP kapcsolatait, együttműködéseit - emelte ki a miniszterelnök-pártelnök.
Beszédében arra is felhívta a küldöttek figyelmét, hogy tartani kell magukat az eddigi költségvetési politikához, ami nem ad lehetőséget arra, hogy osztogassanak a választások előtt, hiába fogják ezt kérni tőle.
Gyurcsány Ferenc szerint a jövőben a kormányzást mind az MSZP, mind az SZDSZ részéről kevesebb hangzatos kijelentésnek kell jellemeznie. A koalíciós partnerről szólva azt is mondta: azt üzeni liberális barátainak, hogy szálljanak le a magas lóról.
A távirati iroda tudósítása szerint a miniszterelnök megjegyezte, a koalíciós megállapodás nem szentírás, én is úgy gondolom, hogy két év elmúltával újra kell gondolni. A koalícióval nem lehet játszani, a koalícióval nem lehet zsarolni.
Az MSZP politikusa a több mint egy órás beszédében az SZDSZ-re célozva úgy fogalmazott: nem lehet zsarolni, "nem lehet úgy viselkedni, mint egy megbántott szerető (...) Ez eddig nem volt szokás, határozottan azt kérem, hogy ne is legyen".
Szerinte a sikertelenséget és a frusztrációt egyik koalíciós fél sem oldhatja fel azzal, hogy a másikon köszörüli a nyelvét - számol be az MTI.
Gyurcsány Ferenc úgy vélekedett, hogy az egészségügyi reformpolitika mögött elfogyott a támogatás, új megoldásokra van szükség, amelyeket egy új miniszter hitelesíthet, ezért azt javasolta, hogy a koalíciós partnerrel közösen jelöljenek másik tárcavezetőt Horváth Ágnes helyére.
A miniszterelnök elmondta, ezt közölte már Kóka János SZDSZ-elnökkel és Horváth Ágnessel is. Hangsúlyozta: nem hiányzik egy konfliktus az SZDSZ-szel, ezért bízik abban, hogy a koalíciós partner megértéssel fogadja ezt a döntést.
MTI - MTI Fotó: Illyés Tibor
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Árokba sodródott egy autó Baranyában,...
- Még három hétiig vonatozhatunk éjjel...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Elkészült az elemzés, itt a válasz...
- Pécsi mérnökök a vádlottak padján:...
- Augusztus 20. után sem zárt be a...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mini árhullám indult el Dunán: egy...