Gyurcsány és Navracsics a kisebbségi kormányzásról
2008. április 02. szerda 09:11
Tartani fogják a kormányprogramot és a konvergenciaprogramot is - hangsúlyozta.
Elképzelése szerint korábban kezdik majd az egyeztetéseket a tervezett intézkedésekről, és több egyeztetés lesz az összes ellenzéki párttal, köztük az SZDSZ-szel is.
Gyurcsány Ferenc emlékeztetett arra, hogy a szakmai kérdésekben az elmúlt években is sokszor szavaztak együtt a kormánypártok és az ellenzék, az MDF pedig a reformtörvények egy részét is támogatta.
Navracsics Tibor szerint „rizikós vállalkozás" a kisebbségi kormányzás, mert még szűkebb lesz a kormány mozgástere, mint eddig - a Fidesz frakcióvezetője erről a TV2 reggeli műsorában beszélt szerdán.
Mint mondta, eddig sem volt egyszerű a koalíciós együttműködés, kisebbségi kormányzás esetén pedig nyilvánvalóan még nehezebb lesz, mert még szűkebb lesz a kormány mozgástere.
A Fidesz frakcióvezetője elmondta: pártja azt tervezi, hogy az Erős Magyarország című programjának konkrét részeit törvényjavaslattá vagy törvénymódosító javaslattá formálva nyújtja be az Országgyűlésnek.
Mint mondta, ez nem szokásos ellenzéki ügymenet, a szokásos az lenne, hogy a kormány adjon be törvényjavaslatokat, azonban a kormány hónapok óta nem működik.
„Nem folyik kormányzás, már látszatkormányzás sem. Veszekszenek, olyan, mint egy valóságshow, nem? Szadi Jani veszekszik Szoci Ferivel" - fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogy látja-e realitását az előre hozott választásoknak, a fideszes politikus azt mondta: ez alapvetően a kormányoldalon vagy az „egykori kormányoldalon" múlik, vagyis bármikor lehet realitás. Ehhez azonban hozzátette, április 30-ig nyitva van minden kérdés, így előfordulhat az is, hogy ismét egymásra talál az MSZP és az SZDSZ.
Szerinte ugyanakkor a legfontosabb kérdés nem az, hogy a szocialisták és a szabad demokraták összeborulnak vagy sem, hanem az, hogy a magyar gazdaság bajban van.
Olyan vita folyik, amelyet ma Magyarország nem engedhet meg magának. Kiszámíthatóságra és stabilitásra van szüksége nem csak a jobboldalnak, hanem a baloldalnak is - jelentette ki.
Navracsics Tibor úgy vélte: ha 2010-ben lesznek a választások, akkor is mindenképpen valódi verseny lesz. Valójában nem áll olyan jól a Fidesz, ahogyan a közvélemény-kutatási adatok tükrözik - jegyezte meg. Mint mondta, az a 3,3 millió ember, aki igennel voksolt a népszavazáson, nem automatikusan Fidesz-szavazó, sőt a plusz egy millió egy része nem is biztos, hogy szimpatizál a Fidesszel, ezért most a párt felelőssége, hogy bebizonyítsa, méltó a hosszabb távú támogatásra is.
Navracsics Tibor kérdésre azt mondta, egy, a Fidesz által benyújtott konstruktív bizalmatlansági indítvány elég nagy valószínűséggel sikertelen lenne, azt biztos, hogy az MSZP-ben és az SZDSZ-ben is elutasítanák.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elkészült az elemzés, itt a válasz...
- Pécsi mérnökök a vádlottak padján:...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Augusztus 20. után sem zárt be a...
- Mini árhullám indult el Dunán: egy...
- Baumaxos termékekre is érvényesíthető...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A mohácsi katolikus pap, Uhl Antal...
- Hatvanöt éve csilingelt az utolsó...