Esővel, széllel érkezik a hűvös levegő csütörtökön
2024. szeptember 11. szerda 19:30

Éjszaka eleinte kiderül az ég, de a keleti tájakon pára, köd képződik, míg nyugatra frontfelhőzet érkezik, amely csütörtökön lassan araszol kelet felé, így a Dunántúl döntő részén erősen felhős vagy borult lesz az ég.
Jelentős mennyiségű eső hullhat - elsősorban a Nyugat-Dunántúlon - a front csapadékzónájából, amely holnap késő estig a Duna vonaláig juthat.
Előterében délen, délnyugaton egy-egy zivatar kialakulhat. Ezzel szemben keleten sok napsütés várható.
Holnap a Dunántúlon nagy területen megélénkül, néhol meg is erősödik az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérsékletet döntően 10 és 15 fok között várható, a hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értékek is előfordulhatnak.
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában 22 és 29, de a Dunántúl északnyugati felén ennél jóval alacsonyabban, 14 és 20 fok között alakul, a nyugati határ mentén reggel, délelőtt áll be a maximum-hőmérséklet.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ellopott egy kutat két férfi egy...
- Karitászcscsoportok vezetőinek...
- Még hárommillió autóstól várja a NAV...
- Hatvannégy éve kezdték építeni a...
- Hargitai János Bólyban: további...
- Búcsú a régi pécsi vásárcsarnoktól: a...
- Csaknem félszáz határsértőt...
- Villámlásra, zivatarokra...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Új kedvezményeket kínálnak idén a...