Emberölés Szabolcsban - az elkövetőket őrizetbe vették
2008. április 20. vasárnap 16:21
A már büntetett előéletű fiatalemberek előzetes letartóztatását kezdeményezi a rendőrség. A rendőrségi tájékoztatás szerint az emberöléssel gyanúsítottak beismerték, hogy lopni akartak az áldozat lakásából.
Azt hihették, hogy a 69 éves férfi nem lesz otthon, ugyanis az év nagy részében a ház üresen állt. A sértettnek valószínűleg azért kellett meghalnia, mert tetten érte őket. A gyanúsítottak mindössze egy kerékpárt, néhány apróságot és egy szentképet vittek el.
A két fiatalembert a vásárosnaményi kapitányság járőrei az Alkotmány utcában igazoltatták. Az intézkedés közben - tanúvallomások alapján - derült ki, hogy a két férfi az áldozat lakásában járt, így az egyik rendőr ellenőrizte a lakást, ahol vérbe fagyva találta a 69 éves tulajdonost. A férfihez mentőt hívtak, de az orvosok már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi halálát bántalmazás okozta - közölte a rendőrség a távirati irodával.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- Százmilliókat fizettek meg önként a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...