Elszámoltatási kormánybiztos
2010. június 06. vasárnap 18:22

Az elszámoltatásért felelős, azt koordináló kormánybiztost nevezett ki Papcsák Ferenc személyében a kormány háromnapos rendkívüli ülésének második napján - jelentette be Lovasberényben vasárnap a miniszterelnök szóvivője.
Szijjártó Péter - aki az új kormánybiztossal közösen tartott sajtótájékoztatót - elmondta: Papcsák Ferencnek az lesz a feladata, hogy az elszámoltatást koordinálja, valamint a közpénzek jövőbeni tiszta, jogszerű, takarékos felhasználásáért jogszabályokra, törvényekre tegyen javaslatot a kormánynak.
Feladata lesz továbbá, hogy megnevezze azokat a felelősöket, akik az állam részéről korábban részt vettek olyan gazdasági döntésekben, amelyek egyértelműen károsak voltak az országnak és az adófizetőknek, és megtegye azokat a jogi lépéseket, amelyek következményeként a felelősöknek a törvény előtt kell majd számot adni tetteikről.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Még várják a jelentkezőket a Nyári...
- A földről és a levegőből is irtják a...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Négy évtizede csaknem eltűntek, mára...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...