Egy "természetes" kényszerkoalíció vége

Az SZDSZ 1994 óta társutasa az MSZP-nek. Ez a kapcsolat azonban a késő Kádár-korszakig nyúlik vissza, amikor a demokratikus ellenzék és a néhai állampárt még egymással szemben állott. A demokratikus ellenzék a 80-as évek második felében az MSZMP által ígért reformokat elégtelennek tekintette, a legtöbbjükkel szemben is állt, ám az MSZMP bizonyos reformerőit mégis csak előrelökte az államszocialista rendszer lassú megreformálásában.

Jellemző módon, amikor az SZDSZ 1994-ben először koalícióra lépett az MSZP-vel, sok vezető liberális ezt az immáron "hivatalossá" váló kapcsolatot - talán az eltérő múlt miatt is - kényszerűnek s a legkevésbé sem természetesnek tekintette. Ám a kényszerűséget elnézhetővé, zárójelbe tehetővé tette két sikerrel kecsegtető cél: a reformok képviselete és az MSZP (lényegében az SZDSZ segítségével történő) átalakítása.

Ám miközben az SZDSZ az MSZP kívülről történő lassú demokratizálását és a reformok következetes képviseletét jelölte meg fő feladataként, egyúttal be is zárta magát ebbe a szövetségbe, s eloldozta magát egy másfajta "természetes" szövetségépítéstől. 14 év óta ez a döntés okozza az SZDSZ feloldhatatlan dilemmáját. Illetve okozta 2008 márciusának végéig, amikor az SZDSZ váratlan határozottsággal jelentette be, hogy elmetszi az eddigi összekötő szálakat. Mintha belátta volna, hogy a társutasság tartalékai kimerültek: sem a reformokat, sem az MSZP megújítását nem tudja sikerre vinni.

De ez a bejelentés még valamire irányítja rá a figyelmünket. Arra a politikai beszédmódra, amely az 1994-ben létrehozott "természetes kényszerkoalíció" megalakulása óta egyre virulensebb a magyar közéletben. Ebben a beszédmódban csak két fél ismert: a reformpártiak és a populisták.

A Méltányosság Politikaelemző Központ (mint régóta a méltányos közbeszéd előmozdításának egyik intézménye) elutasítja ezt a megközelítést. A mostani válsághelyzet ezért nem csupán azt a kérdést veti fel, hogy a kétpárti koalícióból egypárti kormányzás lesz-e; lesz-e előrehozott választás vagy sem; s lesz-e miniszterelnök-váltás; hanem azt is, hogy egy 14 éve tartó, mára totálisan terméketlen és eredményt nem hozó nyelvi stigmatizációs küzdelmet sikerül-e lezárni, és áttérni egy demokratikus beszédmódra, amelyben demokraták állnak szemben demokratákkal.

Az SZDSZ váratlan önállósulási szándékát, a társutasság felmondását azért tartjuk tehát fontos lépésnek, mert egy nem is remélt időpontban egy másfél évtizedes periódus lezárását, és egy új kezdetét jelentheti. Ha a politika korszakolható, akkor most akár egy új szakasz is kezdődhet, s ebben eddig lefojtott energiák is szabadulhatnak fel. Magyarországnak nagyon sok (szinte minden) ízében változnia kell, de meggyőződésünk: a választóvonal nem reformerek és populisták között húzódik; ez csak az elmúlt másfél évtized bemerevedett viszonyai felől tűnik így.

Méltányosság Politikaelemző Központ/OS