Egy hetet kaptak a boltok az áraik csökkentésére
2025. március 05. szerda 14:01

Ami manapság a boltokban zajlik az elfogadhatatlan, az árak emelésének a családok és a nyugdíjasok érdekében gátat kell szabni! A tárca elvárása, hogy a kiskereskedelmi láncok legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére jelezzék szándékaikat - jelentette be szerdai közleményében az NGM.
Az élelmiszerinfláció megfékezése érdekében a kormány továbbra is kész minden eszközével beavatkozni. Az önkéntes árcsökkentést elsősorban azon alapvető élelmiszerek esetében indokolt alkalmazni, amelyek a magyar családok és nyugdíjasok kosarának jelentős részét képezik, és a korábbi árstop, majd a kötelező akciózás keretében érintettek voltak, illetve ezen élelmiszerek helyettesítésére szolgálnak.
Ilyen termékek főként a csirkehús, a sertéshús, az étolaj, a tojás, a tej és a tejtermékek, a liszt, a cukor, valamint az egyéb alapvető élelmiszerek
- sorolta az NGM.
Az önkéntes árcsökkentés keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium azt várja, hogy a kereskedelmi szereplők a jelenleg alkalmazott árrésük mérséklésével járuljanak hozzá az élelmiszerárak stabilizálásához.
Az elmúlt időszak áralakulásait megvizsgálva egyértelműen megállapítható, hogy bizonyos alapvető élelmiszerek esetén a beszerzési ár, illetve a végső fogyasztói ár közötti különbség érdemben emelkedett. Bár az elmúlt időszakban egyes termékek esetén már tapasztalható volt az árcsökkenés az üzletekben, ugyanakkor ez nem mutatkozott tartósnak és számottevőnek.
Ebből fakadóan a minisztérium elvárása, hogy a kereskedők olyan önkéntes megoldással álljanak elő, amelynek eredményeként az élelmiszerinfláció érdemben csökken és az alapvető élelmiszerek árai elfogadható szintre mérséklődnek
- fogalmazott az NGM.
Végezetül az NGM kilátásba helyezte, amennyiben az önkéntes árkorlátozás nem vezet eredményre, úgy a Nemzetgazdasági Minisztérium kész hatósági eszközökkel beavatkozni az árnövelőkkel szemben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi katekétát is kitüntetett a...
- Ez van a Balcsin: algavirágzás,...
- Fellőtték magukat a dobogóra a...
- Zivataros éj után kedden sok...
- Orbán Viktor: nem akarjuk, hogy a...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...
- Csodás égi jelenség szemtanúi...
- Baranyára is kiadták a...
- Már a járvány sem szólhat közbe,...
- Népbüfé, Tejivó, Ifjúság bisztró:...