Diplomával mégis könnyebb
2010. június 10. csütörtök 10:00
A lap csütörtöki számában ismertetett vizsgálat során csaknem ötezer, 2007-ben végzett friss diplomást kérdeztek meg 2010 tavaszán az oklevelük megszerzése óta eltelt időszakban szerzett tapasztalataikról.
A végzetteknek mindössze 1,7 százaléka nem talált munkát a 2007-es diplomázása óta. Negyven százalékuk már az államvizsga idején dolgozott, több mint felük (53,5 százalék) pedig a diploma megszerzése után keresett és talált is állást. Harmaduk (35,4 százalékuk) már az első hónapban - lényegében rögtön a diplomázás után - munkába állhatott. További 19 százalékuk kettő, 17 százalékuk három hónap alatt talált munkát. Alig negyedüknek kellett négy vagy több hónapot várnia a munkába lépésre.
A kutatás szerint a gyakran „túlképzésesként" emlegetett a bölcsész, valamint a jogászdiplomával sem kellett sokat várni egy állásra, sőt: ezeken a pályákon az átlagosnál rövidebb, míg a természettudományi területen jóval több idő kell az első állás megszerzéséhez.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Még várják a jelentkezőket a Nyári...
- Orbán Viktor: a magyarok pénzének...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- A földről és a levegőből is irtják a...
- Négy évtizede csaknem eltűntek, mára...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...