Az MSZDP szerezné vissza az elpártolt baloldaliakat

2008. április 08. kedd 10:49

Az MSZDP azon munkálkodik, hogy visszaszerezze azokat a baloldali szimpatizánsokat, akik az utóbbi időben elfordultak a szocialistáktól - nyilatkozta a keddi Népszavának Kapolyi László, az MSZDP elnöke.

A szociáldemokrata párt milliárdos elnöke (aki egyébként a parlamentben az MSZP frakciójában ül - a szerk.) leszögezte, hogy az MSZP-vel nem akarnak szakítani, nem véletlenül kötöttek Gyurcsány Ferenccel tavaly decemberben együttműködést szabályozó keretszerződést.

Az MSZDP szervezeti önállóságát azonban nem akarják és nem is fogják föladni, hiszen így választékot nyújthatnak a baloldalon - tette hozzá, azt is megjegyezve: pártja a szociálliberális elveket elfogadja, a neoliberálisokat azonban nem támogatja.

Az MSZDP elnöke kitért arra is, hogy az MSZP-ből az utóbbi időben többen átigazoltak hozzájuk. Ennek kapcsán kijelentette: "egyáltalán nem baj, hogy a szocialistáktól kilépők nem vesztek el a baloldal számára".


MTI - EQM