Átadták a Nők a Tudományban Kiválósági Díjakat
2018. március 09. péntek 16:30

Az agrártudományok, az információs technológia és a műszaki tudományok területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó kutatónőket ismertek el csütörtökön Nők a Tudományban Kiválósági Díjjal a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) rendezett ünnepségen.
Agrártudományok kategóriában Halász Júlia, információs technológia kategóriában Gazdag-Tóth Boglárka, műszaki kategóriában pedig Stenger-Kovács Csilla vehette át az elismerést, amelynek odaítéléséről a díjat alapító Nők a Tudományban Egyesület és a Magyar Tudományos Akadémia által felállított tudományos szakmai bizottság döntött immár ötödik alkalommal.
Az elismerést évről évre olyan fiatalok kapják, akik kimagasló tudományos eredményeik mellett a műszaki és természettudományi pályák népszerűsítésében is készek részt vállalni, inspiráló példaként szolgálva a pályaválasztás előtt álló fiatal lányok számára - közölte az elismerést alapító egyesület pénteken az MTI-vel.
A Nők a Tudományban Egyesület az eseményen életműdíjjal tüntette ki Barnabás Beáta Széchenyi-díjas kutatót, az MTA rendes tagját és főtitkárhelyettesét a magyar tudományos életben betöltött tevékeny szerepéért és a nők tudományos pályájának támogatása területén végzett kiemelkedő munkájáért.
Az idei díjazottakat Bokor József, az MTA rendes tagja és természettudományi alelnöke, Groó Dóra, a Nők a Tudományban Egyesület elnöke, Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke, majd Hargittai Magdolna akadémikus, a Nők a Tudományban Kiválósági Díj 2017 fővédnöke köszöntötte.
A Nők a Tudományban Egyesület 2013-ban alapította a Nők a Tudományban Kiválósági Díjat, melyet az MTA szakmai közreműködése mellett az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság védnökségével adtak át a nőnap alkalmából - olvasható a közleményben.
MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mintegy 250 programmal várják az...
- Nagy Olivér is marad a PMFC-ben
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Már többszörös bajnok, s korosztálya...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Könnyű súlyok, nehéz sorsok - most a...
- Több tanítványát is szexuálisan...
- A Pécsi Püspökség is programokkal...
- Nyárból az őszbe: fordulat jön a...