A rendőrség megfelelő erőkkel készül
2008. április 11. péntek 12:11
A közlemény szerint három magánszemélytől érkezett bejelentés, hogy demonstrációt tartanak április 11-én délután a Budapest XIII. kerület Hollán Ernő utcába és környékén.
A rendőrség a szervezőkkel egyeztető tárgyalásokat tartott, és a gyülekezési jogról szóló törvény értelmében tudomásul vette a bejelentett rendezvényeket, miután tiltó okot nem talált.
A rendőrség internetes oldalán közzétett információk szerint péntekre a fent említett három demonstráción kívül területfoglalási engedélyt kértek és kaptak - szintén magánszemélyek - az V. kerületi Kossuth Lajos térre, illetve a téren található Kovács Béla-szobornál.
Április elsején hajnalban a Hollán Ernő utcai jegyirodára Molotov-koktélt dobtak, a helyiség kiégett. Egy héttel a támadás utánra, április 7-én estére egy szélsőjobboldai honlap hirdetett flashmobot, vagyis úgynevezett villámcsődületet ide, arra hivatkozva, hogy még március 20-án az iroda egyik alkalmazottja állítólag összetűzésbe került egy vásárlóval, aki a Hungarica együttes koncertjére szeretett volna jegyet venni.
A hétfői villámcsődületre válaszul "ellenflashmobot" szervezett Szabó György, a XIII. kerületi önkormányzat fideszes képviselője, azzal a céllal, hogy "a fasiszta kisebbséggel szemben" megmutassák, sokkal többen vannak.
A fekete nadrágot és bomberdzsekit, nyakukban árpádsávos kendőt viselő fiatalok száma megközelítette a félszázat, az ellentüntetők több százan voltak. A rendőrök mozgósorfalat alkotva szorították ki mindkét csoportot a környékről, a két spontán rendezvény szervezője ellen pedig gyülekezési joggal visszaélés miatt indított a rendőrség eljárást.
Most péntekre a flashmob szervezője, a Tomcat néven ismertté vált Polgár Tamás újabb akciót hirdetett és az interneten azt adta hírül, hogy kezdeményezéséhez csatlakozott a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Magyar Gárda, a Magyarok Világszövetsége budapesti szervezete, a Nemzeti Gárda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Hunnia Mozgalom, a Magyar Önvédelmi Mozgalom, a Lelkiismeret ,88, a Szent Korona Rádió, valamint a kuruc.info hírportál.
Szabadai Viktor, az SZDSZ budapesti választmányának elnöke ellendemonstrációt jelentett be a XIII. kerületi rendőrkapitányságon a Hollán Ernő utcai jegyiroda előtti területre.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki magánemberként szintén részt vesz a demonstráción, csütörtökön levélben arra kérte a parlamenti pártok elnökeit, hogy az erkölcsi és politikai támogatáson túl személyes jelenlétükkel is támogassák "az újfasisztákkal szembeni civil kezdeményezést, és ítéljék el egyértelműen a szélsőjobboldali eszméket valló és hirdető szervezeteket és személyeket".
Jelen lesz az SZDSZ vezetéséből Horn Gábor, Pető Iván, Magyar Bálint valamint Gusztos Péter ügyvivő.
A megmozduláson a szociális tárca vezetése is képviselteti magát. A minisztert külföldi tartózkodása miatt Rauh Edit esélyegyenlőségi szakállamtitkár képviseli majd, aki mellett a tárca több főosztályvezetője és munkatársa is jelen lesz.
Az Országos Cigány Önkormányzat és a Roma Polgárjogi Alapítvány szintén arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy szervezetük képviselteti magát az antifasiszta rendezvényen.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Nyitva a vásárkapu: szombaton és...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Így ünnepelték Szent István...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...