"A magyarok túlélték saját halálos ítéletüket"
2008. április 05. szombat 18:34
A kötet egyik szerkesztője emlékeztetett arra, hogy Eduard Benes csehszlovák köztársasági elnök a londoni emigrációban azt az álláspontot képviselte, hogy az egész csehszlovákiai magyar kisebbséget egyoldalúan ki kell telepíteni Magyarországra; ki is jelölték a Dunán azokat az átkelőhelyeket, ahol pontonhidakon naponta 10 ezer családot küldtek volna át Magyarországra.
1945 áprilisában a csehszlovák kormány elfogadta a szlovák nemzetiségű pénzügyminiszter előterjesztését, miszerint minden magyarlakta faluból a magyarok 60 százalékát a saját szekereiken ki kell zavarni a magyar határra.
Szarka László szerint ezek fényében azt a tényt, hogy ma is mintegy 550 ezer magyar él Szlovákiában, nem lehet másképp értelmezni, mint hogy a magyarok, a szlovákiai magyar kisebbség tagjai túlélték a saját halálos ítéletüket.
A szakember hangsúlyozta: ennek egyik tényezője a sokat ócsárolt háború utáni magyar diplomácia, amely belement ugyan a rendkívül egyoldalú csehszlovák-magyar lakosságcsere-szerződésbe, de ez a megállapodás lehetővé tette egy csehszlovákiai magyar hálózat kiépítését. Ennek köszönhetően Magyarország tudomására jutottak a jogsértések, így tiltakozhatott azok ellen.
Magyarország ennek köszönhetően egy éven keresztül késleltethette a lakosságcsere végrehajtását; nemhogy a szekerek, de a vonatok sem indulhattak el, később pedig csak 70 ezer magyart zsúfolhattak a szerelvényekbe, mert csak ezek feleltek meg az egyezménynek. Ez ebben a reménytelenül vesztes helyzetben ez volt a maximum, amit el lehetett érni - fejtette ki Szarka László.
A kötet szerkesztője egy másik fontos mozzanatként nevezte meg a párizsi békekonferenciát, ahol az angol, az amerikai és az új-zélandi delegáció vétója megakadályozta, hogy a reszlovakizáció után hivatalosan megmaradt 200 ezer magyart egyoldalúan kitelepítsék.
InfoRádió
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elkészült az elemzés, itt a válasz...
- Pécsi mérnökök a vádlottak padján:...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Augusztus 20. után sem zárt be a...
- Mini árhullám indult el Dunán: egy...
- Baumaxos termékekre is érvényesíthető...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Vita a szúnoggyérítésről: a pécsi...
- Hatvanöt éve csilingelt az utolsó...