Szakmai és eljárási hibák Tatárszentgyörgyön

A jelentéseket szerdán tárgyalta a kormány. Az MTI információi szerint a jelentések megállapították: mindkét mentő az elvárhatónál hosszabb idő alatt ért Tatárszentgyörgyre, a helyszínen pedig a tűzvizsgáló vélhetően nem a kellő felkészültséggel és körültekintéssel vizsgálta, illetve állapította meg a tűz okát, ezért fegyelmi vizsgálat indult ellene.Hibáztak a helyszíni szemlét, illetve az adatgyűjtést végző rendőrök is, amiért a végig a helyszínen tartózkodó bűnügyi osztályvezető ellen indítottak fegyelmi eljárást - értesült az MTI.A távirati iroda úgy tudja: az egészségügyi, az...

Belvíz: negyvenezer hektár terület víz alatt

A szakember elmondta: a belvíz főként az ország északkeleti részében, azaz Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Hajdú-Bihar megyében; továbbá a Körösök völgyében, a Kisalföldön és Somogy megyében okoz gondokat a gazdálkodóknak. Hozzátette: a belvízzel borított területen kívül még két-háromszor akkora területen nem lehet mezőgazdasági munkát végezni a talaj nagyfokú víztelítettsége miatt.A belvíz károsítja a vetéseket, de az is problémát jelent, a gazdálkodók nem kezdhetik meg a tavaszi munkákat a földeken, mert még könnyű gépekkel sem lehet rámenni a...

LB: nem büntetik a vörös csillag viselését

A Legfelsőbb Bíróság kedden mentette fel bűncselekmény hiányában Vajnai Attilát, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnökhelyettesét az önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt indult eljárásban. A felmentés alapja az volt, hogy a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága tavaly nyáron kimondta: sérült Vajnai szabad véleménynyilvánításhoz való joga, amikor önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt korábban elmarasztalták a magyar bíróságok. A politikus ellen azért folytattak büntetőeljárást a magyar bűnüldöző hatóságok, mert 2003 februárjában - a munkáspárt...

MTV: ismét sikertelen az...

Sztaricskai Tamásra 17-en szavaztak igennel, ugyanennyien nemmel, egy voks pedig érvénytelen volt. A jelöltnek a voksok kétharmadát kellett volna megszereznie, hogy elfoglalhassa a tavaly...

Farkas Flórián: megjelent a...

"Új társadalmi helyzet van: átszakadt egy gát, mind a magyar, mind a cigány oldalon. A szélsőjobboldali radikalizmussal szemben megjelent a cigány radikalizmus, és a félelmetes...

Fidesz: adóemelésre készül...

Fidesz: adóemelésre készül a kormány Mint mondta, szerdán dönt a kormány az adótörvény módosításáról, a nyilvánosságra került javaslatok szerint júliustól mégsem...

Erősödik a forint a...

Az euró árfolyama szerdán a reggeli kereskedésben már 299,55 forint is volt, majd 10 órakor 300,50 forinton állt a kedd délutáni 304,12 forint után. Éjjel a nemzetközi piacokon 304-305...

Meghosszabbították Hunvald...

Fazekas Géza közlése szerint az ügyészségi indítvánnyal egyezően döntött a bíróság az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról. Hunvald György február 12-e óta van előzetes...

Magyar-amerikai üzletember...

Obamához úgy közeledtem, ahogyan eltávolodtam a republikánusoktól - jelzi politikai irányváltását a lapnak adott interjúban Haris Róbert, aki 2004-ben az adópolitika miatt orrolt meg a...

Dávid Ibolya: emelt fővel leszünk függetlenek

"Azt, hogy egy átmeneti időre függetlenné kell válni, nem tartom egy szörnyű dolognak" - mondta a pártelnök. (Csáky András hétfőn jelentette be, hogy kilép az MDF frakcióból, ezért a házszabály értelmében a tízről kilenc főre csökkent frakció megszűnik.)Dávid Ibolya hangsúlyozta: ugyan a politizálásnak fontos színtere az, hogy az ember napirend előtt felszólalhasson a parlamentben, de a párt a törvényekről el tudja majd mondani a sajtóban is a véleményét. Az MDF elnöke elmondta, bízik abban, hogy ha a júniusi választáson a Magyar Demokrata Fórum tíz százalék körüli...

Orbán: elkerülhetetlen a minimálbér megadóztatása

"Ma még van olyan gazdaságpolitika, amivel a minimálbér adóztatása elkerülhető, de ha a dolgok így mennek tovább, akkor előfordulhat, sőt megjósolható, hogy ez nem lesz elkerülhető" - mondta a pártelnök. Hozzátette: a kormánynak most kell megtennie bizonyos lépéseket, hogy a következő kormánynak ne kelljen ilyen intézkedéseket hozni.Orbán Viktor kérdésre válaszolva kijelentette, hogy nem akarják elvenni a 13. havi nyugdíjat. Felidézte, hogy ő maga ugyan a bevezetését nem támogatta, a 2002-es kampányban Medgyessy Péterrel szemben azt az álláspontot képviselte, hogy inkább...

Menekülő autóra lőttek rendőrök Budapesten

Kedd este 22 óra körül a BRFK két osztályának munkatársai közös akció során igazoltatni akartak két gyanús személyt Budapesten, a III. kerület Kunigunda utcában - mondta Sass Oszkár.A két férfi egy Nissan terepjáróval a rendőri felszólítás ellenére menekülni kezdett, nekitolatott egy rendőrautónak. Az intézkedő rendőrök testi épségük megóvása, valamint a menekülés megakadályozása érdekében több lövést adtak le a terepjáró kerekeire, amelynek következtében az ismeretlenek az autót hátrahagyva menekültek el a helyszínről.Az eset során személyi sérülés nem történt, a keletkezett...

Az egészségügyben 30...

Az alap bevételi oldalán két és félszázalékos hiány várható, s miután az államháztartási hiány nem növelhető, nincs más megoldás, kevesebbet lehet költeni - jelentette ki a...

Szerda estig folytatódik a...

Várható időjárás szerda estig:Napközben több helyen valószínű kisebb eső, zápor, a hegyekben hózápor. Az északnyugati szél szerdán délutántól a Dunántúlon ismét megerősödik, néhol...

Indulni akar az...

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tagregisztráció is folyik, hogy erősödjön a szervezettség - mondta a sajtótájékoztatón Varga István, a párt megyei elnöke.Hozzátette: az FKGP fénykorában,...

Nemzeti zarándoklatot...

Köteles László úgy fogalmazott: a parlamentben ülő politikai elit nem képes a nemzeti, gazdasági, etnikai és vallási problémák megoldására, egymással való civódásuk nem ad teret az...

Megfenyegették a romákat...

A rendőrség a hétfő esti bejelentést követően azonnal megkezdte az adatgyűjtést, a tanúk kihallgatását, amelyek alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy a romákat megfélemlítő,...

Keller László fényezte a...

Keller László fényezte a 800 milliárdot Keller László emlékeztetett: az ősszel benyújtott első költségvetési tervezetben a kormány 3 százalékos GDP növekedéssel...

Balaton Sound: Zamárdiba jön a Kraftwerk

Mint azt Vető Viktória, a fesztivált szervező Sziget Kulturális Szervezőiroda sajtófőnöke az MTI-vel közölte, kilenc világsztár már biztos fellépője a hivatalos nevén 3. Heineken Balaton Soundnak.Közlése szerint a nagyszínpad világsztárjai között lesz az amerikai Moby és a német Kraftwerk mellett a brit Underworld formáció is. Ugyancsak a nagyszínpad vendége lesz a washingtoni Thievery Corporation legénysége, amely 2005-ben a Volt Fesztiválon már bemutatkozott nálunk. Először lép fel Magyarországon a sok év után új albummal jelentkező norvég Röyksopp.A megnövelt méretű, csaknem 10...

Fidesz: legyen kevesebb a segély, mint a minimálbér

A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság fideszes tagja elmondta, hogy a napokban ismét benyújtják módosító javaslataikat a kormány Út a munkába elnevezésű programjához, amelyet még tavaly fogadott el a parlament.A Fidesz többek között azt javasolja, hogy segéllyel ne lehessen annyit keresni, mint munkával, ugyanis most a segély maximuma eléri a nyolcórás minimálbér nettó összegét.Czomba Sándor szerint azt is kezdeményezik, hogy vonják meg a rendszeres ellátást azoktól, akik nem járatják iskolába tanköteles korú gyerekeiket, vagy lakókörnyezetüket nem tartják rendben.

Vöröscsillag-per: Vajnait jogerősen felmentették

Az elnökhelyettes felülvizsgálati indítványt nyújtott be a bírósághoz, miután az Emberi Jogok Európai Bírósága 2008. július 8-án hozott döntésében kimondta: sérült a szabad véleménynyilvánításhoz való joga, amikor önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt a Fővárosi Bíróság 2005-ben elmarasztalta.A politikus ellen azért indult eljárás, mert 2003 februárjában - a munkáspárt alelnökeként - ötágú vörös csillagot tűzött a zakójára egy utcai rendezvényen.