Szűcs Judith 60 felé szerelmes lett

2010. december 29. szerda 18:54

Szűcs Judith 60 felé szerelmes lett
A nyolcvanas évek magyar diszkókirálynője, Szűcs Judith tíz év után lépett ki Fülöp Csaba zeneszerzővel kötött házasságából, és kezdett mindent elölről egyedülálló anyaként kilencéves kislányával, Timivel - írja a Femina.

Bevallása szerint népszerű előadóként és szingli anyukaként nehéz volt egyensúlyt teremtenie, de úgy érzi, megérte a fáradságot, hiszen büszke lehet a lányára és mindarra, amit együtt elértek.

Most, hogy a 25 éves Timi énekesnői karrierje szépen ível felfelé, a felelősség és a napi gondok is könnyebbedni látszanak.

Ráadásul egy évvel ezelőtt a szerelem is beköszöntött a még mindig irigylésre méltóan vonzó sztár életébe. Az 57 éves énekesnő elmondása szerint az új kapcsolat nem véletlenül váratott magára ilyen sokáig.

Úgy tapasztalta ugyanis, hogy sok férfi csak a dívát látta benne, nem is kezdett soha kétes románcokba, sőt, tulajdonképpen nem is számított már váratlan fordulatra.

- A szerelem akkor érkezik, amikor az ember már nem is számít rá. Korábban is jó lett volna egy társ, hogy kicsit levegye a terhet a vállamról, de az élet nem azért küld valakit, hogy a problémáidat átpasszold neki. Úgy látszik, most jött el a szerelem ideje - vallotta be a csinos énekesnő az RTL Klub Fél Kettő című riportjában.

Párjáról azonban nem szívesen árult el részleteket, mindössze annyit tudni, hogy a szerencsés férfi egy Magyarországon élő külföldi üzletember.

Forrás: femina.hu - Fotó: dfp.hu/Schumy Csaba