Úgy hírlik, Róma nem kér a 2024-es olimpiából
2016. szeptember 17. szombat 14:20

Virginia Raggi római főpolgármester a jövő héten jelenti be hivatalosan, miként döntött az olasz főváros a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének pályázatáról, de nemet fog mondani - írta a Corriere della Sera olasz napilap szombaton.
Az újság értesülései szerint a döntést Beppe Grillo a római főpolgármester mögött álló 5 Csillag Mozgalom (M5S) ellenzéki párt vezére hozta meg. Beppe Grillo korábban már hangoztatta, hogy Róma "nem kér az olimpiából". A római főpolgármesteri hivatalból kiszivárgott hírek szerint is Virginia Raggi nemet fog mondani, és a bejelentést egy olyan félkész római sportlétesítményben teszi majd, amelynek befejezése évek óta várat magára.
A SkyTg24 olasz hírtelevízió emlékeztette Virginia Raggit, hogy a júniusi főpolgármesteri kampánya záróbeszédében népszavazást ígért Róma 2024-es olimpiai jelöléséről.
Virginia Raggi kezdettől fogva hangsúlyozta, hogy az anyagi gondok által és korrupciós-közigazgatási botrányoktól sújtott olasz fővárosban nem tartja céleszerűnek olimpiai játékok rendezését. A rendezést ugyanakkor a Matteo Renzi vezette olasz kormány és
Giovanni Malago az olasz olimpiai bizottság (CONI) is erősen támogatja. A CONI elnöke többször figyelmeztette Virginia Raggit, hogy az esetleges visszalépés esetén, Róma és Olaszország akár "harminc vagy talán ötven évre" is eleshet egy következő olimpia megrendezésének lehetőségétől.
A háttérben a Matteo Renzi és az M5S közötti belpolitikai küzdelem áll: a kormányváltásra készülő ellenzéki mozgalom nem kívánja támogatni a miniszterelnököt az olimpiai játékok terén sem.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Még szerdán sem számíthatunk napsütére
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Szerdán dönt a kormány az árrésstop...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...