Több mint hárommillió dollárból újítják fel az Auróra cirkálót
2014. szeptember 22. hétfő 16:02

A jelenleg múzeumként működő, Szentpétervárnál a Néva-folyón álló Auróra négy vontató segítségével jutott el vasárnap a 40 kilométerre fekvő kronstadti hajógyárba. A műveletben 11 kisegítőhajó és másfélszáz szakember vett részt. A tervek szerint átvizsgálják, felújítják és átfestik a hajótestet - jelentette az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség.
A munkálatokat, amelyek a számítások szerint 3,3 millió dollárba (800 millió forint) kerülnek, körülbelül másfél év alatt végzik el, és az Auróra 2016-ban térhet vissza a Petrogradszkaja rakpartnál kijelölt állomáshelyére. Jelentősen kibővül és tematikailag megújul a múzeumhajó tárlata is, amelyben a korábbinál kevésbé hangsúlyosan mutatják be az 1917-es év eseményeit.
Az Auróra-cirkálót 111 éve, 1903 júliusában állították szolgálatba a Balti flottánál, amelynek 1948-ig volt a tagja. A hajó részt vett az orosz-japán (1904-1905) háborúban, az első és a második világháború ütközeteiben, valamint az 1917-es oroszországi eseményekben. Az Aurórát 1945-47 között kijavították, 1948-tól a Néván állomásozik, és 1956-ig a leningrádi Nahimov tengerészeti iskola tanhajója volt. Az Auróra 1957-től múzeumhajó, a legutóbbi nagyjavításon 1987-ben esett át.
MTI - Fotó: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- És akkor Pécsett egyszer csak Kádár...
- Villámlásra, jégesőre figyelmeztetnek...