Hasadóanyagra támadt a nyugdíjas apáca, majd énekelt is
2014. február 19. szerda 12:30
Többéves szabadságvesztésre ítéltek kedden egy 84 éves apácát és két társát az Egyesült Államokban, amiért behatoltak egy nukleáris anyagot tároló létesítmény területére, ahol anyagi kárt okoztak.
Megan Rice nővér, valamint a 65 éves Michael Walli és az 54 éves Greg Boertje-Obed 2012-ben a Tennessee állambeli Oak Ridge-ben a nukleáris fegyverek ellen tiltakozva, a védőkerítéseket átvágva jutott el az amerikai kormány egyetlen olyan létesítményének a faláig, amelyben fegyvergyártásra alkalmas uránt tárolnak, kezelnek és dolgoznak fel.
Rice csaknem három, Walli és Boertje-Obed pedig fejenként több mint öt évet kapott a Knoxville-ben kedden kihirdetett ítélet szerint. A két férfi a büntetett előélete miatt kapott az apácáénál súlyosabb ítéletet. A három vádlottat még májusban bűnösnek nyilvánították és akár 20 évre is ítélhették volna.
"Kérem ne legyen kíméletes velem. Az, hogy életem végéig börtönben maradhatok, a legnagyobb ajándék számomra" - mondta a bírónak az ítélethirdetést megelőzően Rice, aki csak annyit bánt meg, hogy oly sokáig várt az akcióval.
Kerítések átvágásával, jelszavak felpingálásával, a tároló falának kalapácsolásával és emberi vérrel történő lelocsolásával a három elítélt több mint ezer dollár közvetlen kárt okozott, az Oak Ridge-i létesítmény kényszerű leállása pedig további több mint 8500 dollárnyi veszteséget jelentett.
A három elítélt a Transform Now Plowshares elnevezésű békeaktivista csoport tagja volt.
Az urántárolót a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után építették, egy olyan kiterjedt komplexum területén, amely a második világháború idején az Y-12-es katonai kódnevet kapta. A létesítmény-együttesnek szerepe volt az első amerikai atombomba kifejlesztésére irányuló Manhattan-projektben is.
Noha a modern biztonsági eszközökkel felszerelt létesítménynek a kerítéseknél elhelyezett szenzorai riasztottak, az aktivisták több akadályon áthatoltak és több mint két órán át haladtak, amíg elérték a raktárépületet.
Amikor egy őr felfedezte őket, étellel kínálták és énekelni kezdtek.
Az Oak Ridge-i Környezetvédelmi Békeszövetség elnevezésű szervezet közlése szerint a csoport célja nem az volt, hogy demonstrálja az objektum sebezhetőségét, hanem az, hogy az általuk "háborús bűnnek" minősített nukleárisfegyver-gyártás ellen tiltakozzanak.
Az incidenst követően a szövetségi az amerikai kongresszus és az energiaügyi minisztérium vizsgálatot indított, amely "az alkalmatlanság aggasztó megnyilvánulásaira" bukkant. Vezetőket mozdítottak el, egyebek között a Nemzeti Nukleáris Biztonsági Igazgatóságnál is. Az objektumot őrző WSI biztonsági cég szerződését felbontották.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- 11 milliárd forintnyi...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...