Európai bölényeket fejeztek le Spanyolországban
2016. szeptember 24. szombat 08:50

Alig egy hét alatt két ritka, európai bölényt fejeztek le ismeretlenek egy kelet-spanyolországi vadrezervátumban.
A Valenciához közeli Valdeserrillas vadrezervátum dolgozói szeptember 16-án találtak rá a Sauronként ismert, 660 kilogrammos bika lefejezett tetemére. Sauron volt a park európaibölény-állományának domináns hímje.
Ezen a héten pedig újabb lefejezett tetemre bukkantak.
A spanyol kormány valenciai képviselőjének szóvivője elmondta, Sauront baltával fejezték le halála után, azt azonban egyelőre nem tudta megerősíteni, hogy természetes okokból, vagy mérgezés következtében pusztult el a bölény.
Rodolfo Navarro, a rezervátum szóvivője korábban azt nyilatkozta a spanyol médiának, hogy úgy véli, Sauront megmérgezték mielőtt levágták a fejét, és feltehetőleg trófeavadászok végeztek vele.
A Valdeserrilas park csupán egy éve tart európai bölényeket, amelyekből mára nagyjából 5500 példány maradt világszerte.
A rezervátum szafarikkal és környezetvédelmi oktatással várja látogatóit. A területén élő bölényekről pedig az európai bölények megóvására létrehozott központ felügyelete alatt gondoskodik.
Képünk illusztráció.
MTI - Fotó: MTI/Kovács Attila
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megszűnik a csapadék, hideg reggelre...
- Szenteste napjától idén is...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- A vevők dobták össze egy idős...
- A mentőben segítették világra egy...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- A vonatok több, mint háromnegyede...
- Karácsony felé: A kis Jézuska itt van...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...

