Egy éve ismerhettük meg közelebbről is a Plútót
2016. július 17. vasárnap 14:00

Pár éve a bolygó státuszát is elvettük, ám a New Horizons megmutatta; a Plútó több mint érdekes világ.
Bár már 1930-ban felfedezték, egészen 2015-ig vajmi keveset lehetett tudni a Naprendszer egykori kilencedik bolygójáról, a Plútóról. A ma már törpebolygóként számon tartott égitesthez éppen egy évvel ezelőtt, július 14-én ért el a New Horizons amerikai űrszonda.
A Plútót és holdjait fényképező szonda mozgalmas világot tárt fel. A NASA szakértőit először a Plútó geológiai aktivitása és fiatal felszíni képződményei döbbentették meg.
A ritka légkörét alkotó gázok ráadásul kevésbé szöknek a világűrbe, mint azt korábban feltételezték.
Változatos geográfiája minden várakozást felülmúlt. Megfigyeltek rajta hegyvonulatokat, mély árkokat, repedésrendszereket. Északi sarkvidékén a talaj vöröses színű, egyik krátere, az Organa közelében ammóniakibocsátás észlelhető.
Mind a Plútóról, mind a Charonról feltételezik, hogy valaha felszín alatti óceánokkal rendelkeztek, amik mára megfagytak.
A New Horizons mutatta meg a Naprendszer eddigi legnagyobb gleccserét a Plútón. A Sputnik Planum ezer kilométer széles és fagyott nitrogénből áll.
A szonda ma már 480 millió kilométerre jár a kisbolygótól és a Kuiper-öv kisbolygói felé halad. Adatainak 80 százalékát már a földre sugározta, a maradék információ októberig jut el hozzánk.
Képünkön: Charon, a Plútó legnagyobb holdja (Fotó:NASA/JHUAPL/SwRI)
Forrás: NASA
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megszűnik a csapadék, hideg reggelre...
- Szenteste napjától idén is...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- A mentőben segítették világra egy...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Pécsi karácsonyok, anno: katonák a...
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...

