Visszatér a PMFC-be a korábbi NB I-es futballista
2017. január 23. hétfő 18:20

Újabb pécsi kötődésű, élvonalbeli múlttal is rendelkező futballista tért vissza a PMFC-be, miután a több hónapja Márton Gáborék edzéseit látogató 26 éves Frank Richárd hétfőn hivatalosan is újra elkötelezte magát a pécsiekhez.
A felek szóban már korábban megállapodtak egymással, ám a támadó - betegség miatt - több mint egy hétig az edzéseket sem tudta látogatni.
A pécsi születésű Frank a PMFC utánpótlás csapataiban kezdett el ismerkedni a labdarúgással. 17 évesen azonban Újpestre került, felnőtt karrierjét azonban már az MTK-ban kezdte meg. A budapesti kék-fehéreknél 2 szezont játszott az élvonalban, közben egy évet kölcsönben Tatabányán töltött.
Ezt követően, 2014 szeptemberében útja visszavezetett nevelőegyesületéhez, Újmecsekaljára. Ám a pécsiek NB I-es licencmegvonása után újra költözni kényszerült, 2015 nyarán az NB II-es Váchoz igazolt, ám ott tavaly ősszel felbontotta szerződését. A támadó hónapok óta Márton Gáborék edzéseit látogatja, most pedig hivatalossá is tette, hogy ismét nálunk folytatja pályafutását.
A visszatérő játékossal a PMFC hivatalos oldalán egy rövid interjút is olvashatnak.
Forrás: PMFC
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Három baranyai települést céloznak...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...

