Idegenben győzte le a Dunaharaszti csapatát a PMFC, vasárnap az első fordulóban
2016. augusztus 07. vasárnap 19:34

A Pécsi MFC 1-0 arányban, idegenben legyőzte a Dunaharaszti MTK csapatát vasárnap az NB III Közép csoport első fordulóján.
Közel 30 fokos hőségben és verőfényes napsütésben vette kezdetét az NB III Közép csoport első fordulója, ahol a Márton Gábor vezette PMFC a Dunaharaszti MTK vendégeként kezdi a szezont.
A találkozó egy perces néma gyászszünettel kezdődött, a nemrég elhunyt törzsszurkolójukra emlékeztek a Dunaharasztinál.
Az összecsapást a hazaiak kezdték. Kimondottan nagy harc folyt a pályán, mintha egymás hibáját várták volna a felek. A tizenötödik percben Takács Ákos váratlant húzott, életerős lövése azonban középre, kissé léc alá tartott, emiatt a kapus inkább kitolta szögletre a játékszert.
Az első félidő felénél már a PMFC dominált. A huszonkettedik percben pedig meg is született az első gól. Egy kifejelt szögletet Károly Bálint tett vissza balról, az ötösnél pedig az üresen maradt Bodor Márkó csúsztatta védhetetlenül a kapu bal felébe a labdát. Ezt követően több gólhelyzet is adódott, ám a labda végül nem ért a hálóba.
NB III-as mérkőzéshez képest szép számú közönség látogatott ki a Dunaharaszti MTK - PMFC bajnokira. A pécsi drukkerek remek hangulatot teremtettek szurkolásukkal.
A nyolcvankettedik percben Kónya Dávid átlövése elment mindenki mellett, azonban les miatt nem adta meg a játékvezetés. Az utolsó percekben Schmidt Zsolt fektette el a kapust, balról kellett volna az üres kapuba lőnie, ám az ellenfél blokkolta a labdáját.
A hosszabbításban újabb gólhelyzetük adódott a mecsekaljaiaknak, de Kollernek nem sikerült a hálóba találnia. Végül a mérkőzést 1-0-ra nyerte a PMFC a Dunaharaszti MTK ellen.
EQM - Fotó: PMFC
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A szívelégtelenségben szenvedő...
- Itt a szaharai por, saras eső hullhat
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Megkezdték a választási értesítők...
- Szakvezetéssel járhatjuk be pénteken...
- Halálosan megfenyegettek egy fideszes...
- Részletes tájékoztatót küldenek a...
- Orvosi bravúr Pécsett: elvégezték...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Csaknem százzal kevesebb párt...

