Hoznák a kötelezőt: a Békescsabát látja vendégül vasárnap kora délután a PMFC
2016. november 06. vasárnap 08:06

Még öt bajnoki mérkőzést játszik a szezonban a PMFC, vasárnap 13:30-tól az NB III Közép-csoport 14. fordulójában az utolsó előtti helyezett Békéscsaba 1912 Előre II. együttesét fogadja hazai pályán.
A Szenti Zoltán irányította lila-fehér tartalékok az idei bajnokságban még egyszer sem nyertek vendégként. Sőt, eddigi szereplésük összegészében nézve is igencsak szerény, hiszen mérlegük egy győzelem, három döntetlen és nyolc vereség. A gólszerzés terén nem jeleskednek, ugyanis tizenkétszer vették be az ellenfelek hálóját, míg ennek fordítottjára harmincegyszer esett példa.
Papíron tehát a pécsieknek áll a zászló, akik esetleges győzelmükkel megpróbálhatják feledtetni legutóbbi fiaskójukat.
A vasárnap 13:30 órakor kezdődő PMFC - Békéscsaba 1912 Előre II. bajnoki mérkőzésre ezúttal is csak az északi ülő (A-tól F-ig), illetve a keleti B-közép szektort nyitjuk meg a szurkolóknak. Kapunyitás 12:30-kor. A belépőjegyek ára egységesen 500 forint, 14 év alatt, illetve 65 felett pedig ingyenesen tekinthető meg a találkozó.
Forrás: PMFC
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A szívelégtelenségben szenvedő...
- Itt a szaharai por, saras eső hullhat
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Megkezdték a választási értesítők...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Szakvezetéssel járhatjuk be pénteken...
- Részletes tájékoztatót küldenek a...
- Halálosan megfenyegettek egy fideszes...
- Orvosi bravúr Pécsett: elvégezték...
- Csaknem százzal kevesebb párt...

