Heveny szívelégtelenség okozta Ocskay Gábor halálát
2009. március 30. hétfő 22:02
Hétfőn id. Ocskay Gábor, az Alba Volán szakosztály-igazgatója ismertette a boncolás eredményét, mely szerint fiánál heveny szívelégtelenség miatt állt be a halál. Az orvosok arról is tájékoztatták a gyászoló édesapát, hogy ilyen tragédiák bárkivel megtörténhetnek, nem csak élsportolókkal.
- Heveny szívelégtelenség esetén három-négy percen belül kell érkeznie a segítségnek, különben bekövetkezik a halál. Függetlenül az életviteltől, kortól - mondta id. Ocskay.
- Szeretném megköszönni az orvosoknak, Papp Lajos szívsebésznek, a csapatnak, hogy végig kiálltak Gábor mellett. Fiamnak a hoki volt az élete, ha ezt elveszik tőle akkor, amikor kiderült a szívproblémája, biztosan összetört volna. Emlékét őrizzük békében!
Az Alba Volán szakosztály-igazgatója elmondta: fia emlékére olyan alapítványt hoznak létre, amely fiatal jégkorongozókat és beteg gyerekeket, illetve gyerekek kezelését végző kórházakat, klinikákat támogat.
A sportoló hagyatékának egy részét elárverezik, az ezekből befolyó összeget is az alapítvány kapja. A jövőben rendszeresen szerveznek majd Ocskay Gábor emléktornát.
samsungsport
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdílerekre csaptak le a...
- Orbán Viktor: aki fiatalként a...
- Vasárnap kezdődik a Házasság hete...
- Mentőautó gázolt el egy gyalogost a...
- A választók kétharmada egyetért a...
- Januárban is olcsóbban tankolhattunk...
- Mintegy nyolcmillió választási...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Egy kis segítség a gimnáziumi...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...

