Forma-1: verseny lesz a szabadedzésből is?
2008. november 22. szombat 12:16
Elmúltak már azok az idők, amikor hatvan percen keresztül folyamatosan harcoltak az első rajtkockáért a pilóták, izgalmas hajrákat produkálva. A gyakran érdektelen első 45 perces periódus miatt átalakított rendszer helyére vezették be a három szakaszos, kieséses rendszert, amely végig élvezhetővé tette a kvalifikációt.
Azonban pénteken a FOTA (Forma 1-es csapatok szakszervezete) új tervezettel állt elő. Ezzel kiküszöbölhetik a jelenleg alkalmazott megoldás gyengeségeit, így azt, hogy az üzemannyaggal játszott taktika révén többször az a pilóta győzött, aki a legkevesebb benzint tankolta.
A korábbi változások úgy tűnik, hogy eltörpülnek a bevezetendő új szabályokhoz képest, ezúttal alapjában alakítanák át az időmérő edzéseket. A pilóták eleinte nem az órával, hanem egymással küzdenének az egyes rajthelyekért.
Egyszerre indulnának az autók, minden egyes kör végén a leglassabb búcsúzna a további küzdelmektől, a verseny pedig egészen addig folyna, amíg hat pilótára nem szűkülne a mezőny. A féltucat túlélő harcolna az első helyért egyelőre ismeretlen feltételek mellett.
Az edzést mindenki azonos üzemanyaggal kezdené és ez a hatfős csata idejére sem változna, így előznék meg azt, hogy az nyerje az időmérőt, aki a legkevesebbet tankolta.
A FOTA emellett kilátásba helyezte, hogy az első rajkockát megszerző pilótának pont járna a világbajnoki összetettben, sőt pénzdíjban is részesítenék.
A szervezet december negyedikén tárgyal a csapatokkal az újításokról, egyeszség esetén a tervezetet felterjesztik az FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) elé.
sporthirado
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Elismerések az ünnepen: pécsi és...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Egy magyar városban megtilották a...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...

