A negyedik helyezett Sellye sem tudta megállítani az éllovas PMFC-t szombaton
2016. március 19. szombat 16:49

Háromgólos győzelmet aratott a PMFC szombaton délután Sellyén, így továbbra is élen áll a megyebajnokságban.
Márton Gábor, a Munkás vezetőedzője a mérkőzés előtt győzelmet várt csapatától, függeltenül attól, hogy megítélése szerint szombati ellenfelük, a Sellye nem véletlenül áll a tabella negyedik helyén, hiszen ebben az osztályban komoly játékerőt képviselnek. Úgy vélte, szervezett, jó együttesről van szó, de ettől függetlenül ezúttal is győzelemre játszanak, mivel folyamatosan nyerniük kell, hogy elérjék céljaikat.
A mérkőzés elején úgy tűnt, hogy ezt a meccset is simán hozza a Pécs, mivel Hadobás már a negyedik percben megszerezte a vezetést. A gólgyártás azonban az első félidőben nem folytatódott, így 0-1-el fordultak a csapatok.
A második negyvenöt percben aztán Kóny D. és Schmidt is betalált, így a vendégek végül fölényes győzelmet arattak, s továbbra is vezetik a bajnoki tabellát.
Sellye - PMFC: 0-3 (0-1)
Képünkön: Hadobás (középen) Sellyén is betalált.
EQM - Fotó: PMFC
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tovább enyhül az idő, egy kis...
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Itt a szaharai por, saras eső hullhat
- Azt kéri Pécs polgármestere, ne...
- Megkezdték a választási értesítők...
- A szívelégtelenségben szenvedő...
- Szakvezetéssel járhatjuk be pénteken...
- Tour de Hongrie: a királyetap...
- Orvosi bravúr Pécsett: elvégezték...
- Halálosan megfenyegettek egy fideszes...

