A kuplungon csúszott el a dubai siker

2008. január 14. hétfő 10:23

A kuplungon csúszott el a dubai siker
A Dakar porba hullásával a vártnál is jobban felértékelődött a dubai autodromban a hétvégén megrendezett 24 órás másik "sivatagi" autóverseny, amelyen az Endurance Racing Hungary színeiben a pécsi Nyitray Béla is tagja volt egy Ford Fiestát vezető ötösnek. E szám különben a pilóták teljesítményének minősítése is lehetne, hiszen amíg az autó bírta, óriási meglepetésre az élen álltak az 1600 köbcenti alatti kategóriában.

Bár a folyamatos műszaki gondok következtében Nyitray Béla csapata végül a 24. óra (!) elején végleg kiállni kényszerült, ez az itteni szabályok szerint nem kiesést jelentett, hiszen az értékelés alapja az volt, hogy a dubai (különben Forma–1-es minőségű) pályán a 24 óra alatt ki hány kört tud teljesíteni.


Nyitrayék az A1-es (a legkisebb) kategóriában indultak, és a szabadedzésektől kezdve folyamatosan javuló teljesítménnyel vívták ki a vetélytársak elismerését. Ott még pénteken a negyedik időt futották, az ezt követő éjszakai kvalifikációs futamon pedig a 2. helyen zártak.
Még ehhez képest is előre tudtak lépni magán a versenyen, hiszen az első négy óra végén – amíg a vezetési tudást mutatta az eredmény – a Fiesta ST vezette kategóriáját.


A bajok akkor kezdődtek, amikor a szivárgó motorolaj elkezdett ráfolyni a kuplungra, amelyet két, egyenként félórás szervizzel megpróbálták a boxkiállás során orvosolni, ám csak ideig-óráig tartó megoldással sikerült. Menet közben kisebb „atrocitások” is érték a Nyitray mellett (a futam során magas lázzal küszködő) Bánkuti Gábor, Gáspár István, Herter Gusztáv, Laczkó Tibor alkotta pilótaötöst: mivel a szabályok szerint a teljes, százas mezőny együtt rajtolt, az élmezőny szuper-Poeschéi értelemszerűen folyamatosan lekörözték a kicsiket. Közben a nagy sebesség-különbségű előzések során előfordult, hogy az erőszakosabb nagymenők kissé „oldalba billentették” a kis Fiestát, amelyet emiatt kétszer is úgy kellett bevontatni a boxba. Ám még az ebből keletkező apróbb hibákat is orvosolta a szerelőgárda – a futam alapvető sportszerűségére viszont jó példa, hogy az egyik ilyen alkalommal cserére szoruló generátort az egyik rivális bocsátotta rendelkezésükre…


A magyarok számára jól jött ugyanakkor, hogy az évente átlagosan négy napon esőt látó tájat a futam éjjelén hatalmas felhőszakadás áztatta, ez ugyanis az erő helyett az ügyességnek kedvezett, így ismét föléledtek a már kihunyófélben lévő dobogós remények. Ám a sorozatos karambolok miatt összesen másfél órányit 60-ra lassította a tempót a pályára érkező (nagyjából a Forma–1 sárga zászlajának megfelelő) „lila autó”, ami előzési tilalommal, azaz a javítási esélyek csökkenésével is járt.


A huszonnegyedik óra legelején aztán a kuplung végleg megadta magát. Az Endurance Club Hungary így végül 372 kört tett meg, ami azt jelentette, hogy az abszolút 56. helyet érte el az összesítésben, mindezt a legkisebb, A1-es kategóriába tartozó versenygéppel. (A végső győztes Porsche 504 kört teljesített az 5,39 kilométeres pályán, az A1 kategória legjobbja 425 körrel zárt.)


Ahogy Nyitray Béla a futamot követően a PécsiÚjság telefonérdeklődésére fogalmazott, elégedett lehet a csapat teljesítményével, hiszen a pilóták a pályán bizonyították, hogy képesek állni a nem kis kihívást, a szerelőcsapat is erőn felül teljesített a boxban. A műszaki hiba lehetőségével pedig minden technikai sportban számolni kell, és a tapasztalatok szerint enélkül bőven sikerült volna elérni a remélt – talán nem is a legrosszabb – dobogós helyet a kategóriában.


A végső soron sikeresnek ítélt bemutatkozáson fölbuzdulva az Endurance CH rögtön be is nevezett a 24 órás világsorozat idei további három futamára, így Nyitray Béláék a tavasszal Németországban, a nyáron Magyarországon (vagy a Hungaroringen Vagy a Pannoniaringen), az ősszel pedig Spanyolországban szépíthetnek.
 


KORÁBBAN ÍRTUK:

Dubaiban köröz a leggyorsabb pécsi
Öten 3000 kilométert száguldanak 130-as átlaggal, közben 70 gumit koptatnak el

Az év eleje nem szűkölködik világhírű autós eseményekben: Dakar nélkül már nem is kezdődhetne az esztendő, egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Budapest – Bamako túraőrület, pár éve pedig a Dubai Autodromban köröz egy álló napot a pályaversenyzők elitje. A legendás Le Mans-i 24 órás gyökereiből táplálkozó emirátusi futam százas mezőnyében ezúttal (váltóban ötödmagával) a leggyorsabb pécsi pilóta is elrajtol.

Az autósportok szerelmesei számára a „leggyorsabb pécsi” jelző valószínűleg Dubaitól függetlenül is megér egy kis visszatekintést. Részben, mert akármilyen számot írnánk is ifj. Nyitray Béla neve mellé, szinte biztosan akadna valaki, aki eskü – na, nem rendőrségi – alatt vallaná, hogy ő már ment ennél is gyorsabban… Elismerjük, akadhat pár pécsi garázsban olyan autó, amellyel valóban túl lehet szárnyalni az idei gyorsasági autós bajnokságban az N–2000-es géposztály- és az N-kategória ezüstérmével az idén is legjobb pécsiként végző pilóta 240 kilométer/órás rekordtempóját – ám aligha szabályos körülmények között. Ha pedig azt is hozzátesszük, hogy a mindössze 440 kilós F3-as Dallara 2,8 (!) másodperc alatt gyorsul százra, ugye, rekordügyben már nincs is miről tovább beszélni?

És hogy rögtön el is oszlassuk az előző két mondatba bújtatott, és a vájt fülűek által már biztosan meg is kérdőjelezett „ellentmondást”: Nyitray Béla Forma–3-as korszaka 2006-tal véget ért, 2007-ben már egy Honda Integrával (képünkön) jeleskedett és nyert két futamot, majd összetett ezüstöt az N-csoportban (rajta kívül Pécsről mindössze Németh Péter és Dunavölgyi János szerzett egy-egy bronzot a gyorsasági kategóriában).

Még régebbre, sőt, egész a kezdetekig visszakanyarodva, bár csemetéjét a „szokásoknak” megfelelően esetünkben is id. Nyitray Béla vitte ki még pici gyermekkorában első autóversenyére, ám az már kuriózum, hogy a csak később ralizni kezdő apuka és fia ma is jókat tud „vitázni” azon, ki is csábította a másikat a Pécsi Volán híres-neves autós szakosztályához…

Az idén 40 esztendős ifj. Nyitray Béla mindenesetre tízévesen már gokartozott, újabb évtized múltán pedig Dunavölgyi Jánosnak navigálva egy Trabant kombival (!) már amatőrralik kategóriagyőztesének mondhatta magát. Aztán még egy darabig Turán Tamás, Keszler Mátyás, Király Gábor mellett nézegette, hogyan is kell gyorsan forgatni a kormányt, végül ’99-ben úgy döntött, most már ő is megpróbálná. Itt még gyorsabban ívelt felfelé szerencsével kikövezett útja, hiszen egy suzukis év után már Ferjáncz egykori legendás R5-ösében találta magát, majd rövidebb szünet után máris egy Forma Easter, és az említett Dallara állította újabb és újabb kihívások elé.

Ám minddel férfiasan megbirkózott, így mondhatjuk, kalandkereső útja egyenesen vezetett a január 11-én 14 órakor rajtoló Dubai 24 óráshoz. Itt aztán megmutathatja, hogy nemcsak vezetni, hanem koncentrálni is nagyon tud, a feltételek ugyanis kemények: száz (!) autó rajtol egyszerre az 5,39 kilométeres, különben világszínvonalú (Dubaiban ez nem nagy csoda…) Audodromban; külső világítás éjszaka sincs, azaz mindenki csak a saját lámpái fényére támaszkodhat. Ahogy Nyitray Béla fogalmaz, ez lesz az egyik legkeményebb kihívás, ők is egy sorozat különleges, kanyar-bevilágító lámpát gyártottak. Ám ami előre tökéletes, hátulról maga a pokol lesz a tükörbe pillantó pilótáknak, hiszen az autók kötelezően reflektorral köröznek majd…

A pálya önmagában is elég tempós, Nyitrayék különleges karbon-kevlar építésű, itt az A1 kategóriába sorolt Ford Fiesta ST-je az előzetesek szerint 130-a átlagra lesz képes (ez az egyenesekben 200 fölötti sebességet jelent). De nehezíti a dolgot, hogy mivel a teljes mezőny együtt indul, a csúcsgépek közül körönként legalább tízen húznak majd el mellettük a lekörözések során. Mindezzel együtt Nyitray Béla úgy véli, a viadal nem az aszfalton, hanem a boxban dől majd el – ami, tudva, hogy csak gumiból 70 darabot visznek magukkal, legalább két fékbetét-cserére is készülhet a mellesleg közönséges „kútról” tankoló négyfős szerelőcsapat, ez nem is tűnik túlzásnak.

A teljes napot egy autóval minimum 3, maximum öt pilótának kell teljesítenie: a Dél-Dunántúli Motorsport Egyesület által nevezett, Endurance Race Hungary nevű ötös Fiestájában Nyitray Béla, Bánkuti Gábor ralikrossz-bajnok, Gáspár István gyorsasági-szakágvezető, Herter Gusztáv gyorsasági bajnok, és az újonc Laczó Tibor váltja majd egymást nagyjából két óránként – ez az ő tempójukkal fejenként nagyjából hatszáz kilométer vezetést jelent majd.

Érdekeség, hogy a résztvevő 30 ország pilótái között további magyarok is lesznek: Bódis Kálmán ráadásul ismét saját építésű Silver Stingjével nevezett – és újra a 24 órára plusz két kereket bevállaló Talmácsi Gáborral, akivel tavaly kategóriájuk 3. helyét szerezték meg.

Sz. Zs.