Több mint kétezer, illegálisan tárolt palackot találtak

Góra Zoltán megyei katasztrófavédelmi igazgató pénteken, a megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy palackok szabálytalan tárolásával kapcsolatban több bejelentés érkezett a tűzoltósághoz és a bányakapitánysághoz."Ezeknek köszönhetően először egy Melinda utcai garázsban bukkantunk 90 üres gázpalackra, majd a Nyugati Ipari úton egy telephelyen találtunk több mint 2100-at tehergépkocsira, valamint forgalomból kivont pótkocsikra rakva" - mondta a tűzoltó ezredes.Riedl István pécsi bányakapitány hozzátette, hogy a palackok közül 68 zárófólia nélküli,...

Mayer Mihály: "médialincselés" zajlik

Mayer Mihály: Október óta a rendőrség a pécsi egyházmegye gazdálkodásával összefüggésben közel 40 ügyben folytat nyomozást, de a püspök szerint a feljelentéseknek nincs alapja.A hírTV Célpont című műsorának a nyugalmazott főpásztor úgy fogalmazott: nincs tudomása arról, hogy beosztottjai munkájuk során bármilyen bűncselekményt elkövettek volna.Soha nem vettem észre, hogy Wolf Gyula az egyházmegye pénzét saját célra használta volna fel, vagy eltette volna. A gazdálkodásban jelentkező esetleges problémákra a vizsgálatok során fény fog derülni - mondta a Célpontnak Mayer Mihály, a pécsi...

Helyenként csökken a felhőzet, 3-10 fok valószínű

Várható időjárás péntek estig: Pénteken napközben északon, északkeleten felszakadozik, csökken a felhőzet, másutt folytatódik az erősen felhős, párás időjárás. Csupán a Dél-Dunántúlon élénkül meg a délkeleti szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 3, 10 fok között várható, délen, délkeleten lesz a hűvösebb.Az időjárási helyzet Európában:A Földközi-tenger középső medencéjében, valamint a Skandináv-félszigettől északra egy-egy ciklon örvénylik. Emiatt ezeken a tájakon borult az ég, többfelé fordul elő eső, északkeleten és a Kárpátok környékén havazás. E két ciklon között...

Horányi felhívása...

Horányi felhívása filozófusügyben "Lehet-e? - 2 Tavaly december elején kérdeztem először magunktól és magamtól is, hogy lehet-e· egyezségre jutni...

Melegszik az idő, zárja a...

Melegszik az idő, zárja a szezont a pécsi műjégpálya Bár "hivatalosan" március 8-án ünneplik a hölgyeket, a jégpályát üzemeltető Pécsi Sport Nonprofit Zrt. két nappal...

Részben elismerte...

Részben elismerte bűnösségét a volt pénzügyőr-parancsnok Az ügyészség vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés és hivatali visszaélés miatt...

Áttörés az epilepszia...

Áttörés az epilepszia kezelésében Pécsett Az epilepszia kezelésében áttörést jelentő mély agyi stimulációs technológiát, elsőként a Pécsi Tudományegyetem Klinikai...

Vádat emeltek a mohácsi...

Vádat emeltek a mohácsi gyilkossági ügyben Petréteiné Malomsoki Csilla, a Baranya Megyei Főügyészség helyettes vezetője megerősítve az MTI információját elmondta: a 40...

Bronzba álmodva: Basiliscusvér

Bronzba álmodva: Basiliscusvér Az egyesület egyik neves tagja, Rétfalvi Sándor honosította meg még a kilencvenes évek elején azt a viaszveszejtéses...

Sporthétvége: indul a fociszezon

Sporthétvége: indul a fociszezon Remélhetőleg utolsó félévét kezdi az NB II-ben a Pécs A téli szünet idején is zajlott az élet a PMFC háza táján. Kiss László tanítványai a felkészülési időszakban 11 edzőmérkőzést játszottak, a csapathoz pedig több új légiós is csatlakozott. A pécsi tréner úgy nyilatkozott a Pécsi Újságnak, hogy az újonnan érkezett játékosok a bajnoki rajtra lesznek száz százalékos állapotban, szombaton tehát elérkezik az igazi erőfelmérés ideje. A vezetőség elvárása egyértelmű: a PMFC-nek bajnokságot kell nyernie, ehhez pedig - tavaszi első lépésként - a hatodik helyen álló Tatabányát kell...

Idén nem lesznek részeg busók

Idén nem lesznek részeg busók A hatnapos rendezvényre, melynek csúcspontja a most vasárnapi karnevál lesz, körülbelül 100 ezer embert várnak Mohácsra. Mivel a hagyományos felvonulást az UNESCO a szellemi kulturális örökség részévé nyilvánította, a rendezvényre várhatóan a korábbinál jóval nagyobb nemzetközi figyelem irányul majd. A szervezők ennek megfelelően próbálják elkerülni azt, hogy a busójárás vásári komédiává süllyedjen, ezért kiadták a busók etikai kódexét. Az előírások szerint a busók a felvonuláson nem mutatkozhatnak álarc nélkül, valamint a maszk nem készülhet műanyagból vagy gumiból. Mivel az...

Felhívás csoportos öngyilkosságra

Felhívás csoportos öngyilkosságra A rendőrség által kiadott közleményt a Pedagógiai Intézet azóta minden iskola felé továbbította, így került sor arra, hogy ma - mint olvasóink jelezték szerkesztőségünknek - a PTE gyakorló gimnáziumában, a Babits Gimnáziumban az igazgató ez ügyben az egyik szünetben hangosbeszélőn hívta fel a diákok figyelmét a veszélyekre.Egyelőre nem tudni többet a facebook-on megjelent, fiatalokat csoportos öngyilkosságra felszólító bejegyzésről, Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője ugyanis nem kívánt munkatársunknak elárulni semmit arról, hogy ők...

Napi három közvetlen...

A nemzeti légitársaság gördülő járatai - melyet a kassai buszjárathoz hasonlóan az AirportShuttle-Minibusz üzemeltet - naponta háromszor kötik össze a négy megyeszékhelyet a ferihegyi...

Nemzetközi kreatív ipari...

A városok a helyi érdekcsoport bevonásával elkészítették a kreatív ipar SWOT-elemzését, kutatva a lehetőségeket a további közös fejlesztési akciók kialakítására. Jelenleg a közös...

Először: országos...

A programot egy lelkes, neves szakember: Keszl6er János szervezi, aki elhatározta, hogy felkarolja azokat a diákokat, akiket mélyebben is érdekel ez a szép szakma. Az összejövetel...

Egy napra megnyitja kapuit...

A gyermekek rendőr-, tűzoltó-, mentőautóba ülhetnek, bekapcsolhatják a kék fényt és a szirénát is, s a Teddy Maci kórházban az orvosok, orvostanhallgatók, nővérek segítségével...

EB-ezüstérmes lett a pécsi...

A kontinenstornán 20 nemzet legjobbjai léptek pástra. A magyar válogatott először a házigazda Ausztria ellen vívott, és aratott 45:21 arányú győzelmet. Ezt követően két hagyományos...

Március 12-i pécsi...

A Pécs 2010 vezetése ezúton mond köszönetet a helyi futball klub, a PMFC vezetőinek, akik emiatt ismét módosították a szintén március 12-re kiírt, Kozármisleny elleni, hazai mérkőzésük...

Kezdődik a volt dél-dunántúli pénzügyőrparancsnok pere

A bíróság az első tárgyalási napra a két vádlottat és tizennégy tanút idézett meg, ítélethirdetés nem várható.Az ügyészség vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt emelt vádat az egykori parancsnok, valamint ismerőse ellen.A vádirat szerint Bakos Gyula 2009-ben kedvezőbb vámeljárást ígért a finn érdekeltségű, elektrotechnikai termékeket gyártó Elcoteq Magyarország Kft.-nek, ha a vállalat az ismerőse cégével szerződik őrző-védő feladatok ellátására. Az eset kiderült, az ügyben nyomozás indult, Bakos Gyulát...

Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén

07.15 - 08.15 óráig: 6-os fkl. út, 204 km-szelvény08.30 - 09.30 óráig: Pécs, Pellérdi út 19.09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Magyarürögi út 37.10.45 - 11.30 óráig: Pécs, Szigeti út 126.11.45 - 12.30 óráig: Pécs, Tüzér úti felüljáró13.45 - 14.45 óráig: Pécs, Dr. Veress E. út 17.15.00 - 15.45 óráig: Pécs, Nendtvich A. út - Páfrány u. kereszteződésnél

Ex-jugoszláv rocklegendák az IH-ban

A Zabranjeno Pusenje 1980-ben alakult Szarajevóban, néhány gimnazista hobbizenekaraként. Azóta két Zabranjeno Pusenje is létezik, a csapat két meghatározó emberének ugyanis a délszláv háború kitörésekor különváltak útjai. A szerb Karajlics Belgrádba költözött és új együttest alapított, Szarajevóban pedig a régi tagok folytatták a zenélést. Pécsett a régi - vagyis az eredeti - csapat ad koncertet, Sejo Sekson vezetésével. Időpont: március 5., szombat, 20 óraHelyszín: PKK Ifjúsági HázBelépő: 1500 Ft (elővételben), 1800 Ft (a koncert napján).Jegyek a helyszínen...