Vádat emeltek a mohácsi gyilkossági ügyben
2011. március 03. csütörtök 19:10
Petréteiné Malomsoki Csilla, a Baranya Megyei Főügyészség helyettes vezetője megerősítve az MTI információját elmondta: a 40 és 44 éves férfi, valamint a 25 éves nő előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt áll a bíróság elé.
Az MTI más ügyészségi forrásból úgy értesült, hogy az ügyész a két férfira tényleges életfogytiglani szabadságvesztést kér majd a tárgyaláson.
A rendőrség 2009. november 17-én a földben elásva találta meg a 68 éves, német állampolgárságú nőt, 71 éves párjára pedig egy nappal később bukkantak rá. Az áldozatok öt-hat méter mélyen voltak, valószínűleg munkagéppel ásták el őket.
A rendőrség korábban arról tájékoztatott, hogy a pár eltűnésével összefüggésben sok volt a gyanús körülmény, ezért a nyomozók figyelték a környezetüket, így jutottak el a holttestekhez és az ugyancsak évek óta Magyarországon élő német gyanúsítottakhoz.
A két férfit és a nőt az anyagi haszonszerzés motiválta.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...