Több mint háromszáz vállalkozást vert át egy nő
2022. május 23. hétfő 13:39

Első fokon nyolc év börtönbüntetésre ítélt az Esztergomi Járásbíróság egy nőt, aki férfitestvérével együttműködve ügyvédnek, illetve közjegyzőnek adta ki magát, és országszerte 310 vállalkozást károsított meg.
Borbély Veronika, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtószóvivőjének az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint az elkövető azt állította, hogy az Igazságügyi Minisztérium kártérítést állapított meg az adott vállalkozásnak korábbi, jogosulatlanul felszámolt reklámozási díjak miatt. A pénzhez viszont csak akkor jutnak hozzá, ha a megadott számlára kártérítési fedezetet fizetnek.
A nő több vállalkozást pedig azzal keresett meg, hogy a sértettek által vezetett cégeket az interneten reklámozták, melynek díját be kell fizetni.
Az elkövető ellen 2018-ban emeltek vádat 248 rendbeli csalás és 222 rendbeli hamis magánokirat felhasználása miatt, majd az ügyet egyesítették a Székesfehérvári Járásbíróság eljárásával, ahol 62 rendbeli csalás és 50 rendbeli hamis magánokirat felhasználása miatt indult vádemelés.
Az okozott kár meghaladja a több tízmillió forintot. A nőt az Esztergomi Járásbíróság nyolc év börtönbüntetésre ítélte, testvére felelősségét külön eljárásban vizsgálják
Az ítélet nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védő fellebbezést jelentett be elsősorban felmentésért, másodsorban a büntetés enyhítésért.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsek IC-k esetében gyakran...
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Milliókat zsarolt ki ismerősétől egy...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Hogy is volt? A választások...
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...

