Több mint egymilliárd forintos útfejlesztést hajtanak végre Komlón
2021. november 11. csütörtök 08:29

Több mint egymilliárd forintos kormányzati támogatásból újulhat meg a Komló belvárosát tehermentesítő bétai elkerülő út - közölte a város önkormányzata.
Azt írták: a csaknem hét kilométeres szakaszon folyó fejlesztések eredményeként az önkormányzat tulajdonában lévő úthálózat több mint tíz százaléka újul meg.
A tájékoztatás szerint az 1,2 milliárd forintból megvalósuló beruházás a belvárosi utak tehermentesítését, a zaj- és légszennyezés csökkentését szolgálja, és alternatív útvonalat kínál majd a közlekedőknek.
A korábban bányászati célokat szolgáló, ma leromlott állapotban lévő szakasz felújításával kapcsolatban a közleményben Polics József polgármestert idézve kiemelték: az út felújításával új útvonal jön létre a belváros és Pécs, illetve Hosszúhetény között.
Emlékeztettek arra, hogy 2020 novemberében Komló önkormányzata csaknem 3,5 milliárd forintos kormányzati támogatást kapott; ebből a forrásból valósulhat meg a bétai elkerülő út felújítása is.
Képünk illusztráció.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Magyarország örömmel biztosít...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...