Százhuszonöt esztendeje született Fekete István
2025. január 24. péntek 17:35

„Fekete István sok-sok mindennel foglalkozott életében, mégpedig kiválóan. Volt mezőgazdász, forgatókönyvíró és vadász, szépíró, halászati oktató és szakíró, ám elsősorban mégis mindenütt és mindenkor természetvédő volt. Természetvédő, a szó nemes, mai értelmében." - írja Finta István, a Természetbúvár Fekete István című tanulmánykötetben.
És valóban: ő fogalmazta meg elsők között a ragadozó madarak, és a varjúfélék védelmének fontosságát, valamint az állatok káros és hasznos fajokra történő felosztásának értelmetlenségét.
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság tizennyolc éve, 2007 óta szervezi meg a Baranya megyei Bakóca környékén, Fekete István első munkahelyének helyszínén, az író szellemiségét, irodalmi tevékenységét megbecsülő, fontosnak tartó általános iskolák 7.-8. osztályos tanulói számára, a Fekete István Emlékösvény útvonalain a „Fekete István nyomában - Természetismereti és életrajzi terepi akadályverseny"-t.
A verseny során, a volt Mailáth-uradalom területén, a valóságban is Fekete István nyomában járva, a diákok az író környékhez kötődő emlékei és életrajza mellett természetvédelemmel, erdő- és vadgazdálkodással és természetismerettel kapcsolatos kérdéseket, feladatokat oldhatnak meg.
Reményeink szerint, a versenyeken eddig részt vevő majd ezer diákkal sikerült megértetni az író örök érvényű felismerését: „Kerestem az utat, a patakot, a nádast, a cserszagú erdőt... és megtaláltam a Hazámat."
Forrás: DDNP
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csodás égi jelenség lesz...
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Magas rangú elismerést vehetett át a...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...
- Két baranyai tóba is pontyokból...
- Hazaérkezett Magyarországra Kapu...