Hazaérkezett Magyarországra Kapu Tibor kutatóűrhajós
2025. augusztus 18. hétfő 13:29

Mi, magyarok az ország minden tájáról, különböző intézményekből, különböző hátterekkel és tapasztalattal, de egyező céllal és hivatástudattal elértük azt, hogy 45 év után újra megmutassuk a tehetségünket a világnak - mondta Kapu Tibor kutatóűrhajós hétfőn a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, miután hazaérkezett Magyarországra.
Kapu Tibor az Axiom-4 misszió tagjaként június 25. és július 15. között járt a Nemzetközi Űrállomáson, ahol 25 tudományos kísérletet hajtott végre.
Elmondta: Magyarország két hét alatt éveket lépett előre olyan meghatározó területeken, mint az orvostudomány, az anyagtudomány, a sugárzásmérés, a biológia, a fizika, a meteorológia és az agrármérnökség.
"A tudományos kutatások sajátossága persze, hogy még jó pár hónapba beletelik, amíg felmutathatjuk az eredményeinket" - jelentette ki Kapu Tibor. Hozzátette: már alig várják, hogy ezekről beszámolhassanak. Mint mondta, "csillagos ötöst kaptunk", a magyarok által összeállított tudományos portfólió sikeressége ugyanis meghaladta a NASA által végzett kísérletek átlagos sikerességi rátáját.
"Minden egyes alkalommal, amikor valamilyen látványos vagy jelentős kísérletet hajtottam végre az űrállomáson, a velem odafönt dolgozó kollégáim elismerően mondogatták egymást között, hogy nézd, a magyarok mit hoztak ide!" - mondta Kapu Tibor.
A kutatóűrhajós a Magyar Honvédség repülőgépével érkezett Budapestre, ahol a gépből kiszállva magyar zászlót lengetett.
MTI - Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Hazaérkezett Magyarországra Kapu...
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...
- Mohácson és környékén is pusztítják a...
- Tizenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Két baranyai tóba is pontyokból...
- Már érkeznek a nyugdíjas utazási...
- Egyre több helyen elérhető a...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...