Rendkívüli műtétet hajtottak végre a pécsi klinikán: kinyomtatták a beteg teljes koponyáját
2020. július 27. hétfő 10:42

Egy arckoponya-daganatot műtöttek ki egy középkorú, baranyai férfiból, akinek a fél arcát el kellett távolítani, olvasható a Pécsi Tudományegyetem honlapján. Az egyedülálló beavatkozást egy orvosi team végezte, dr. Lujber László egyetemi docens vezetésével.
Dr. Lujber László szerint az ilyen daganat a csontokat és a lágy részeket is roncsolhatja, sőt a szem, a száj, vagy akár az agy felé is terjedhet. Ráadásul a műtétnél nem csak a daganatot kell eltávolítani, hanem a körülötte lévő területeket is.
A mai technológiával az orvosok már el tudják érni azt, hogy pótolják a szemet tartó részt, vagy akár az agyhártyát is különböző anyagokkal, vagy a szájpadot speciális protézissel.
A mostani beavatkozáshoz a CT-felvétel alapján előzetesen bejelölték, hogy mely csontokat és a koponya melyik részét kell eltávolítani, majd ez alapján a beteg teljes koponyáját, arckoponyáját kinyomtatták 3D-s nyomtatóval.
A hétórás operáció során nemcsak a daganatot vették ki, hanem gyakorlatilag a beteg fél arcát, az orr egy részét, a fogazatot, a szemet tartó csontokat. Az arcbőrt pedig felhajtották a fejre, majd visszahúzták. Az orvosi team ezután a 3D-s koponyakép, a pontosan lokalizált daganat, valamint az eltávolított részek ismeretében legyártatta a csonthelyettesítőket, hogy az operáció után beültethessék az egyedi protézist.
Képünk illusztráció.
Forrás: PTE - Fotó: pixabay.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétfőn már napsütésre, húsz fokra...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Német bíboros: vannak, akik új...
- Íme, a pécsi kocsma, a Tavasz, ahol...
- Hiába vártuk, nem nyit ki nyáron a...
- Rengeteg csapadék hullott a...
- Rétvári Bence: elillant a 480...
- Célba ért Pécsett a Mohácsról indult...
- Zárva tart, nem látogatható az...
- Egyre több kalauzt, buszsofőrt...

