Reális-e a Pécsi Korona ötlete?
2011. március 04. péntek 18:56

A helyi pénz ötlete nem számít újdonságnak Magyarországon, Sopronban például már forgalomban vannak az úgynevezett Kékfrankos-bankók. A Baranya Megyei Önkormányzat Jobbik-frakciója még ősszel javasolta, hogy hasonló rendszert vezessenek be megyénkben is, pénteken pedig (ugyancsak a párt kezdeményezésére) a Gazdasági Bizottság ülésén tárgyalták a témát.
A tanácskozáson meghívottként résztvevő közgazdász, Vezér-Szörényi László szerint ugyan a helyi pénz bevezetéséről pontos tanulmányt kell készíteni (forrásaink szerint a Jobbikot már az a vád is érte, hogy a tanulmányért majdan kifizetendő összeg az igazán fontos a számukra, nem is a helyi pénz, mert abból úgysem lesz semmi - a szerk.), ám "a rendszerrel sokat nyerne Baranya". Mint fogalmazott, az az érték, melyet forint helyett Pécsi Koronában fizetnénk a jövőben, a fedezetül szolgáló forintunk pedig a bankban tovább kamatozhatna, a megyét gazdagítaná. A szakember a legjobb megoldásnak a kártyás rendszer bevezetését tartaná, mellyel forintátutalást is végezhetnénk.
A helyi pénzt csak abban az esetben lehet bevezetni, ha a kezdeményezés mögé pénzintézet is áll. Kérdés ugyanakkor, hogy milyen előnye származna a bankoknak a baranyai helyi pénzből. Vezér-Szörényi László szerint a pénzintézetek, ha látják az önkormányzati akaratot, jó üzletet tudnak kihozni a rendszerből.
Horváth Zoltán megyei elnök szerint, ha a helyi pénz esetleg élénkítené is a megye gazdaságát, az önkormányzat nem jár jobban, hiszen adót nem vethet ki. Pávkovics Gábor bizottsági elnök pedig hozzátette: a forgalomban lévő pénz jelentős része kiáramlik a megyéből, tehát a rendszerből gyakorlatilag nincs haszna Baranyának, ezért a helyi pénz bevezetése nem az önkormányzat feladata.
Vezér-Szörényi László álláspontja szerint ellenben közvetlen haszna akkor származhat a megyének, ha olyan szerződést köt a bankkal, hogy az önkormányzat a haszon egy részéből részesül. Barkó Béla, a Jobbik frakcióvezetője azt mondta, a nagyobb bevételhez jutó helyi önkormányzatok akár intézményeket is visszavehetnek a megyétől.
A testület másfél órás tanácskozás után végül abban állapodott meg, hogy (a Tüke-kártya esetleges kiterjesztésének céljából) felveszik a kapcsolatot a pécsi önkormányzattal, illetve az OTP Bankkal is megbeszéléseket kezdeményeznek.
A jobbikos politikusok azt szerették volna elérni, hogy a témában részletes tanulmány készüljön, ezt az elképzelést azonban - a bizonytalan végkimenetelre és a költségekre hivatkozva - a bizottság nem támogatta.
A Pécsi Újság.hu megkereste dr. Kiss Endrét, a Szigetvári Takarék elnökét, aki elmondta: a helyi pénz alapvetően nem rossz gondolat, de egy ilyen rendszer működtetése a korszerű pénzforgalom mellett rendkívül nehéz.
Képünkön Barkó Béla, a Jobbik frakcióvezetője látható.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Szenzációt keltett Horthy Miklós...