Rablótámadást hazudott az öngyilkosjelölt
2011. január 31. hétfő 18:02
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében utalt arra: a rendőrség korábban úgy tudta, hogy január 12-én két, magát rendőrnek kiadó 20-22 éves fiatalember kopogtatott be a pécsi Hársfa utcában lakó 68 éves nőhöz. Amikor az asszony közölte, hogy nyitva van az ajtó, a támadók harisnyával a fejükön berontottak a házba. Ott a tulajdonost bántalmazták, a pénzét követelték, s ennek nyomatékot adva egyikük egy kinyitható késsel mellkason szúrta őt.
A rablók 42 ezer forintot kaptak, és élelmiszereket, dohányárut zsákmányolva távoztak a sértett házából; az ügyben pedig életveszélyt okozó testi sértés és rablás megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás.
A rendőrség hétfőn arról számolt be, hogy a helyszíni szemle során mintegy harminc tárgyi bizonyítékot gyűjtöttek össze, az elmúlt hetekben húsz tanút hallgattak ki, köztük voltak olyanok, akiket többször is. A feljelentőt háromszor kérdezték meg, mert több ponton nem volt életszerű a története. Az egyik kihallgatása során a nő azt mondta, még poligráfos vizsgálatnak is hajlandó alávetni magát.
"Az asszony végül a napokban beismerte, hogy senki sem rabolta ki, valójában saját magát szúrta meg. Azt mondta: eredetileg gyógyszerrel akart öngyilkos lenni, de az előző ilyen kísérlete után a rokonai elvitték az összes tablettát az otthonából - írták.
Hozzátették, hogy a nő január 12-én kapta meg a nyugdíját és az összes pénzt eljátszotta egy pécsi kocsmában. Otthon döbbent rá: bajban van, mert tartozásai vannak, nem tudja fizetni a számláit és még élelemre sincs pénze.
Az asszony a nyomozóknak arra a kérdésére, hogy miért találta ki a történetet, miért vezette félre a hatóságot, azt válaszolta: muszáj volt valamit kitalálnia, hogy ne kelljen megszégyenülnie a rokonsága előtt.
"A nőnek számolnia kell a hatóság félrevezetése bűncselekmény következményeivel, valamint azzal, hogy kártérítést kell fizetnie" - olvasható a rendőrség közleményében.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meleg, napsütéses nap vár ránk szombaton
- Ha bajba kerül az Adrián, magyar...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Orbán Viktor: a magyarok pénzének...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...