Pert nyert Mészáros az EKF ellen
2010. május 07. péntek 16:19

Döme Attila tanácsvezető bíró nem fogadta el az alperes (a menedzsmentközpont) érvelését a szerződés felrúgásával kapcsolatban, azt megalapozatlannak nyilvánítva. A döntés következtében Mészáros nyert, de negyvenmillió helyett csak kilencmilliót ítélt jogosnak a bíróság, mert 2009 májusában az EKF-vezetőként keresett bérének megfelelő fizetéssel állt munkába, azaz onnantól kezdve anyagi hátrány nem érte.
Mészáros az ítélethozatal után úgy nyilatkozott, hogy „az történt, amiben reménykedtem, és amit kezdettől fogva mondtam: jogszerűtlen és megalapozatlan a felmondás. Olyan emberek hoztak felettem ítéletet, akik egy normális helyzetben Európa kulturális külvárosában nem kaphatnának lakcímkártyát".
A volt főigazgató ezzel a helyi szocialista párt tagjaira célzott, akikről a lakosság is ítéletet hozott: „ők kaptak rendkívüli felmondást". Úgy fogalmazott, hogy ha ő akkoriban nem áll ellen néhány „kérésnek", akkor most nem felperesként, hanem vádlottként állna itt.
Hozzátette, „Gonda Tibor azt mondta, hogy Mészáros András Pécsre érkezése előtt nem volt divat nemet mondani egy alpolgármesternek. Remélem, hogy én divatot teremtettem, s remélem, hogy az a fajta munka, amit végeztem, most méltó ítéletet és választ kapott".
A menedzser hozzáfűzte még, hogy nem kapott meghívót az EKF-év ünnepélyes megnyitójára, ellenben részt vett az isztambuli megnyitón: „lehet, hogy Európa nem itt van, hanem a Balkánon".
Mindenesetre - amennyiben az alperes nem él a fellebbezés jogával - Mészáros ebből az összegből „valamilyen módon" hozzá szeretne járulni a város kulturális életéhez, annak fejlődéséhez.
Túri Attila, az alperes ügyvédje úgy nyilatkozott, hogy az ítélet kézhezvételétől számított tizenöt napon belül fogják eldönteni, hogy fellebbeznek-e a döntés ellen, de szándékuk szerint megpróbálnak megoldást találni arra, hogy elkerüljék a fizetési kötelezettséget.
H. L. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jönnek a fagyosszentek: minden reggel...
- Tűz ütött ki Pécsett, egy kertvárosi...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Egy baranyai falu vendéglátósai...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Boros Misi első díjas lett a francia...
- Nemzeti ünnepünkön is számíthatunk...
- Lesodródott egy autó Lánycsók...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Több százan vettek részt a Pécs és...