Pénzbehajtás: lehetetlen vállalkozás
2010. december 11. szombat 19:58

A törvény paragrafusai szerint az illegális lakásfoglalás jogilag önkényes beköltözés szabálysértést jelent, amely önkormányzati lakások esetében valósul meg. Ez a tett elzárással vagy százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
Magántulajdonban lévő ingatlan esetében birtokháborítás vagy magánlaksértés esete áll fenn, ebben az esetben két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel is büntethető a lakásfoglaló. A pénz behajtása egyébként az ilyen ügyeknél szinte lehetetlen, mivel az elkövetők a legtöbb esetben képtelenek kifizetni a büntetést.
Ugyan a tulajdonosok próbálnak védekezni az illegális lakásfoglalók ellen azzal, hogy az üresen álló pécsi ingatlan ajtóit és ablakait befalazzák, sokszor ez sem jelent akadályt a hívatlan lakóknak.
- Pécsett idén tizennyolc, tavaly hat esetben történt feljelentés önkényes beköltözés miatt. Hogy ez a szám az összes eset hány százalékát teheti ki, nehéz megbecsülni. A belvárosban jellemzően hajléktalanok foglalnak el lakatlan épületeket, lakásokat, és rendszerint a szomszédban lakók értesítik erről a rendőrséget - mondta el lapunknak Murai Ágnes, a Pécsi Rendőrkapitányság szóvivője.
Azonban nem csak a csövesek költöznek be lakatlan ingatlanokba. A keleti városrészben fordult elő legtöbbször az az eset, amikor gyerekes családok kényszerültek erre a lépésre. Az ő esetükben fennállhat a jogcím nélküli jóhiszemű lakáshasználat esete, és az önkormányzat legalizálhatja a bentlakást, bérleti díj ellenében.
Annyi biztos, amíg a város nem tud a jelenleginél lényegesen nagyobb számú önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant felkínálni a rászorulóknak, az önkényes lakásfoglalás jelensége nem tűnik el.
Képünk illusztráció.
Palotás Péter - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Kilencszázezren utaznak ország- és...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Autóritkaságokat újít fel Rudán Joe,...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Megdőlt az országos hajnali...