Pécsről tudósít a Vajdaságba, világtalanul

2010. december 10. péntek 16:54

Körmendy József negyedszázada él vakon, s bár a látásának elvesztését követő néhány évben maga alatt volt - lévén korábban táncstúdiót is elindított -, mára már megtalálta helyét, ismét rendkívül tevékeny: az események szerencsés alakulásának köszönhetően Pécsről dolgozik a vajdaságiaknak.

„1984-ben fél év alatt vesztettem el teljesen látásomat, először csak esti szürkületben nem láttam, majd fokozatosan minden elsötétedett" - meséli Körmendy József, aki annak idején eladóként ténykedett. „Az orvosok nem tudták megállapítani, mi lehetett betegségem oka, bár nem is vizsgáltattam ki azóta sem. Az első évek nagyon nehezek voltak, újra kellett építenem az életemet, hiszen korábban táncoltam, s mindig tevékeny voltam, utazgattam, jöttem-mentem. Aztán egyik napról a másikra egy telefonközpontban találtam magam..."

Az 52 esztendős férfi rokkantnyugdíjas és akadálymentes csoportvezetőként dolgozik az egyik fogyatékosokat segítő alapítványnál. Részt vett a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program beruházásainak előkészítésében is, tanácsokkal és javaslatokkal szolgált a vakok és gyengénlátók közlekedését elősegítő taktilis jelek megtervezéséhez.

„Imádom Pécset, belvárosi gyerek vagyok, nagyon szeretem a központ hangulatát, soha nem tudnék két hétnél több ideig távol lenni a városomtól. Bár nem láthatom az EKF keretében megszépült tereket, de érzem: átalakultak, tágasabbak lettek, aminek köszönhetően újra megteltek az utcák emberekkel."

Ám más területen is tevékenykedik: Pécsről tudósít vajdaságiaknak a Csanta.net rádióban. „A netes rádiózás hobbiként indult: egy másik netes adónál is dolgoztunk a mostani csapatból többen is, de annak vége lett, ez idő tájt ismerkedtem meg vajdaságiakkal a világhálón" - meséli. „Odaát balkáni állapotok vannak a netes szolgáltatásokat tekintve, itt viszont valamivel jobbak a feltételek is, ezért béreltek itt szervert az ismerőssé vált vajdaságiak, ennek köszönhető a déli kapcsolat. Két esztendeje indultunk el, s egy ottani település, Csantavér nevét vettük fel" - mondja Körmendy.

A rádiót magyarországiak és határon túliak közösen szerkesztik, s csak interneten érhető el, 2009 októbere óta heti rendszerességgel adnak hírt a pécsi Európa Kulturális Fővárosa program eseményeiről, hogy tudjanak Vajdaságban is Pécsről.

Forrás: Pécs2010