Örömlányokat exportált Finnországba egy pécsi férfi
2023. november 27. hétfő 17:38

A rendőrök lezárták a nyomozást azzal a 35 éves pécsi férfival szemben, aki két éve és tavaly magyar lányokat utaztatott ki Finnországba, hogy prostituáltként dolgozzanak egy cseh nemzetiségű nőnél. A férfi a segítségért cserébe pénzt kért a lányoktól bevételükből.
A magyar hatóságok a nemzetközi jogsegély alapján kezdték meg az eljárást 2022 augusztusában.
- A finn kollégák egy cseh nővel szemben indítottak eljárást, aki lányokat futtatott - magyarázza Tóth Gábor törzszászlós, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozója. - Az asszony vallomásában elmondta, hogy kapcsolatban állt a Magyarországon tartózkodó pécsi férfivel, aki magyar nőket utaztatott ki hozzá, hogy Finnországban dolgozzanak örömlányként.
A férfi a lányoktól a prostitúcióból származó bevételük egy részét kérte cserébe. Az örömlányoknak jelezniük kellett, mikor érkeznek Magyarországra, és a bevételük 5-30 százalékát kellett odaadniuk a férfinak. Eddig 14 magyar nőt azonosítottunk, akik 2021 augusztusa és 2022 márciusa között a segítségével jutottak ki Finnországba, közülük hatan fizettek neki rendszeresen.
Miután a rendőrök azonosították, 2022. november 7-én a lakásában fogták el, majd gyanúsítottként hallgatták ki.
A nyomozók hatrendbeli, üzletszerűen elkövetett kerítés bűntettével gyanúsították meg. A zsaruk november 10-én lezárták az eljárást, és az iratokat vádemelési javaslattal átadták az ügyészségnek
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb három baranyai drogdílerre...
- Orbán Viktor: kétszeres bűn, hogy...
- Már online is ki lehet tölteni a...
- Börtönbüntetést kapott férje...
- A pécsi István pince túlélt mindent:...
- Változik a buszmenetrend Baranyában,...
- Hasít a déli régió: ötmilliárdos...
- Késéssel közlekednek a vonatok a...
- Előre szólnak, rendkívül kritikus...
- Akolitusi szolgálatra készülőket...

