Nemzeti pályadíjat nyert három pécsi művészetis

2011. március 02. szerda 15:15

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke, Csermely Péter professzor úr szerdán tájékoztatta a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola igazgatóját, Rajnai Richárdot a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács „Felfedezettjeink" pályázatának eredményéről. A zsűri kiemelkedően magas színvonalúnak találta az intézmény Tehetségpontjának anyagát, ezért a pályadíjat három művészetis növendéknek ítélte.

A díjazottak:

Domoszlai Edit - az iskola táncművészeti tagozatának korábbi növendéke, aki 2010 őszétől a Pécsi Balett magántáncosa, az együttes legutóbbi darabjainak fontos szereplője (Giselle, Change back, A jó és a rossz kertjében).

Szőke Noémi - 12. évfolyamos szaxofon szakos növendék, a Pécsi Rotary Club 2010. évi kitüntetettje.

Vidákovich Sámuel - 13. évfolyamos alkalmazott grafikus tanuló, több iparművészeti pályázat díjazottja, de tervezett például plakátot a Pécsi Balett számára is.

A díjak ünnepélyes átadására a Második Országos Géniusz Tehetségnapon, 2011. március 26-án kerül majd sor.

Rajnai Richárd igazgató közleményében hangsúlyozta: a növendékek sikere egyben az iskola, és természetesen a fenntartó, Pécs város sikere is.

Forrás: Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola