Nádasdi Napok Mecseknádasdon
2011. július 31. vasárnap 19:08
Mecseknádasd Önkormányzata a hagyományoknak megfelelően az idén is megrendezi a „Nádasdi Napok" programsorozatot 2011. augusztus 18-a és 21-e között.
A rendezvény keretében augusztus 18-án a Nadasch 1726 - Die Zeitreise kiállítás megnyitójára kerül sor. Augusztus 19-én német nyelvű vígjáték látható a Magyarországi Német Színház előadásában.
Augusztus 20-án a Szent István-napi Nádasdi Búcsú színes hagyományőrző programja kiegészül a Leader pályázati forrásból megújított Templom-tér avatási ünnepségével, valamint délután ünnepélyes keretek közt veszi át a Mecseknádasdi Önkéntes Tűzoltó Egyesület - a Frammersbachi Tűzoltó Egyesület küldöttségétől - ajándékba kapott két tűzoltóautót.
A Nádasdi Napok rendezvényein részt vesz a német partnertelepülésről, Frammersbachból érkezett vendégcsoport is, amely négy napot tartózkodik a községben. Vasárnap gyermekműsorokkal várják a gyerekeket és a szülőket.
Program:
Augusztus 18., 15 óra: Nadasch 1726 - Die Zeitreise/Az időutazás - kiállítás
Augusztus 19., 20 óra: Német nyelvű színházi előadás (DBU) Goldoni: Mirandolina -vígjáték
Augusztus 20. Nádasdi Búcsú
07 óra: Zenés ébresztő
10 óra: Szentmise a templomban, utána Téravatás a Templom téren - Ünnepi műsor
15.30: Fotókiállítás
16 óra: Kultúrműsor, Tűzoltóautók ünnepélyes átvétele, megáldása, Nyitott Pince
19 óra: Búcsúbál - Zenél a Sanzon zenekar
Augusztus 21.
16 óra: „Lépkedős" - zenés-verses interaktív gyermekműsor
17 óra: Csigaház E. Aerobik bemutatója
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Eltűnnek a házak bejárata feletti...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...

