Mutatjuk, hol nyílnak új kisboltok Baranyában - Döntöttek a pályázatokról
2021. október 15. péntek 13:32

A Magyar falu programnak köszönhetően kisbolt nyílik 121 olyan településen, ahol az elmúlt években, évtizedekben nem volt - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Budapesten, sajtótájékoztatón. A pénteken közzétett lista szerint a megyében 22 településen nyílnak üzletek.
Gyopáros Alpár a Magyar falu programban meghirdetett, falusi kisboltokat érintő támogatás első eredményeit ismertetve elmondta, mintegy 5,6 milliárd forint támogatást fizetnek ki a következő hetekben, hónapokban az alapvető élelmiszereket és vegyi árukat árusító új boltok nyitására.
A kormánybiztos közölte, egy pályázó négy különböző tevékenységre pályázhatott. Pályázni lehetett ingatlanvásárlásra maximum 5 millió forintig, ingatlanfelújításra maximum 50 millió forintig, eszközbeszerzésre, valamint munkabértámogatást is lehetett igényelni.
A nyertes pályázók öt évig jogosultak munkabértámogatás igénylésére - jegyezte meg.
Gyopáros Alpár elmondta, kifejezetten támogatták azt is, hogy az adott kisbolt "kvázi közösségi térként" is funkcionáljon.
Vény nélkül kapható gyógyszereket is lehet majd bennük vásárolni - tette hozzá a kormánybiztos.
Közölte, az üzletek több mint 90 százaléka ezeket a többletfunkciókat "bevállalta".
Gyopáros Alpár emlékeztetett arra, hogy a 2019-ben indított Magyar falu programban a rendelkezésre álló forrás az első évben 150 milliárd, 2020-ban 200 milliárd forint volt.
Ez 2021-ben már meghaladta a 270 milliárd, jövőre pedig várhatóan a 300 milliárd forintot is - közölte Gyopáros Alpár.
A pénteken közzétett lista alapján Baranyában az alábbi 22 településen nyílik kisbolt:
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- 11 milliárd forintnyi...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...