Megkezdték a vízszolgáltatás korlátozását
2010. december 27. hétfő 18:02
Sándor Zsolt, a Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: az érintett települések polgármestereivel előre egyeztetve kezdték meg az átadási pontokon a vízszolgáltatás korlátozását, amit a lakosság nem, vagy csak minimális mértékben érzékel majd, miután a kieső mennyiséget a tározókból pótolják.
Az időszakos, néhány órás korlátozás Bakonya, Bicsérd, Boda, Cserkút, Kővágótöttös, Szalánta, Túrony, Zók, Aranyosgadány, Gyód, Keszü és Kökény lakóit érinti.
FRISSÍTVE:
(14:05)
Sándor Zsolt, a Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy a vízkorlátozás megkezdésével azt szeretnék elérni, hogy ne halmozza tovább adósságát a Pécsi Vízmű (PV), tehát fizessen, emellett szűnjön meg az érintett önkormányzatok fenyegetettsége. "A települések eddig nem tudták felmondani a Pécsi Vízművel kötött megállapodást. A korlátozás ideje alatt azonban nem tudja biztosítani a szükséges szolgáltatást a PV, így automatikusan megszűnik a cég szerződése a településekkel. Azok pedig így egy új, megbízható szolgáltatóval köthetnek megállapodást" - tette hozzá Sándor Zsolt.
A Pécsi Vízmű Zrt.-nél az MTI érdeklődésére hétfőn azt mondták: "példátlan eset Európában, de talán az egész világon, hogy egy szolgáltató a fogyasztók túszul ejtésével akarja jogi vitáit rendezni. Különösen megdöbbentő, hogy ezt karácsony idején teszi. A Pécsi Vízmű éppen ezért már elindított egy bírósági folyamatot, hogy megakadályozza a Tettye akcióját, és felkészült arra, hogy segítséget nyújtson az érintett településeknek".
Az ügy előzménye, hogy a vízszolgáltató Tettye Forrásház másfél hete közölte: december 27-től korlátozza a szolgáltatást a Pécsi Vízmű Zrt.-nek, ha francia érdekeltségű elődje nem fizeti ki neki a tartozását. A Tettye szerint a hátralék abból adódik, hogy bár a Dunántúl legnagyobb városának vízellátását tavaly október 5-e óta a Tettye biztosítja, e településeken a Pécsi Vízmű maradt a szolgáltató.
A vállalat azonban - többszöri felszólítás ellenére - sem az átvett ivóvízért, sem a szennyvízkezelésért nem fizet a Tettyének, bár a díjakat beszedi a lakosságtól. A 2009 októbere és 2010 áprilisa között kiszámlázott kintlévőség bruttó 164 millió forint, de az azóta átadott víz és a szennyvízátvétel is elszámolásra vár.
Az egyik érintett település, Boda polgármestere korábban azt mondta: a települések és azok lakói fizettek a vízért szolgáltatójuknak. A két cég közötti elszámolási vita nem rájuk tartozik, nem szabad, hogy annak szenvedő alanyai ők legyenek. "Ha a Tettye beváltja fenyegetését, mintegy nyolcezer lakos, köztük sok idős, beteg ember, továbbá közintézmények, sertéstelepek, tehenészetek nem jutnak elegendő vízhez" - jegyezte meg. Vér József, Bicsérd polgármestere akkor azt közölte: a Tettye több mint egy éve szeretné elérni, hogy a községek vele szerződjenek az ivóvíz-szolgáltatásról, s bár már legalább tizenötször tárgyaltak, nem tudtak megegyezni.
"Ennek oka, hogy a vízdíj 20-40 forinttal drágulna köbméterenként, a Pécsi Vízmű kártérítési pereket indítana a jelenlegi szerződések felbontásáért. Kedvezőtlen a községek számára az is, hogy az új szolgáltatóban a kistelepülési önkormányzatok már nem lennének tulajdonosok" - mondta a települési vezető. A polgármesterek hangsúlyozták: nekik mindegy, kitől kapják a vizet, de olyan szerződéseket szeretnének kötni, amelyek a községeket és azok lakóit nem érintik hátrányosan.
A Pécsi Vízmű korábban azt közölte, hogy megítélése szerint nincs jogalapja a követelésnek, mert a Tettyének nincs írásos szerződése szennyvízkezelésre, vízátadásra, holott azt a magyar jogszabályok kötelezővé teszik. Ezenkívül a felek között még a fizetendő összegről sincs megegyezés.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Autóritkaságokat újít fel Rudán Joe,...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Kilencszázezren utaznak ország- és...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...