Mayer Mihály már kiköltözött
2011. január 19. szerda 18:17

A Szentatya döntése értelmében Veres András szerda déltől látja el a püspöki teendőket - adminisztrátori munkakörben. A püspök bevezetőjében leszögezte, hogy érdemi információkkal egyelőre nem tud szolgálni a kinevezésével és Mayer Mihály lemondásával kapcsolatban. A szombathelyi püspök átmenetileg, néhány hónapig látja el feladatait, amíg új főpásztora nem lesz a pécsi egyházmegyének. Veres András, elmondása szerint, igyekszik majd megfelelni annak a kihívásnak, hogy egyszerre két helyen kell feladatot teljesítenie.
A püspök Mayer Mihály lemondásának okairól nem tudott felvilágosítást adni a sajtótájékoztatón megjelenteknek, annyit azonban elárult, hogy elődje nyugdíjba vonul. Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, eddig nem mélyült el a pécsi egyházmegyét illető, feltételezett visszaéléseket boncolgató újságcikkekben, noha hallott és olvasott azokról - de, ahogy elmondta: nem is azért nevezték ki, hogy vizsgálatot folytasson e téren. Azt ő sem tudja, hogy miért éppen őrá esett a választás, hisz nincsen semmilyen pécsi kötődése.
A püspökválasztási procedúrával kapcsolatban kifejtette, hogy széküresedés esetén az adott ország pápai nunciusának feladata, hogy előzetes - titkos - információgyűjtés után javasolatot tegyen a jelöltekről Rómának. A kérdésben ezután a szentatya a püspöki kongregáció segítségével dönt.
A sajtótájékoztatón szintén részt vevő Garadnay Balázs, a pécsi egyházmegye helynöke a Pécsi Újság.hu azon kérdésére, mely szerint igaz-e, hogy Mayer Mihály évek óta komoly betegséggel küzd, műtötték is emiatt és ez szerepet játszhatott-e lemondásában, úgy válaszolt, hogy "2009 óta kezelik, s valóban operálták is - így csak a lelki ereje és az orvostudomány tartotta őt talpon".
Mayer Mihály egyébként szerdán ki is vonult a püspöki palotából és egy pécsi lakásban fog élni.
Képünkön Veres András püspök, apostoli kormányzó és Garadnay Balázs helynök látható.
H. L. B. - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Tégla a Csillagban, besúgó a...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...