Már várják az ajánlatokat a mohácsi Duna-híd engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítésére
2018. január 04. csütörtök 09:34

Február nyolcadikáig nyújthatják be a pályázatukat a jelentkező cégek a mohácsi Duna-híd tervezésére. A napokban megjelent ajánlattételi felhívásból kiderül, hogy a híd kétszer egysávos lesz, tervezett támaszköze pedig 240 méter.
Újabb, konkrét lépésekkel kerülhet közelebb a mohácsi Duna-híd építése. Az uniós közbeszerzési értesítőben a közelmúltban megjelent az a felhívás, amelynek eredményes lezárása után megkezdődhet a híd és a hozzá csatlakozó úthálózat engedélyezési és egyéb (például a kisajátítási, építési, vízjogi, stb.;) terveinek a készítése.
A felhívásból kiderül, hogy a mederhíd kétszer egysávos lesz, az 56-os főutat (a Budapesti országutat) köti össze a szigeti oldalon található 5107-es számú (újmohácsi) úttal. A híd tervezett támaszköze 240 méter.
A feladatra jelentkezők február 8-ig készíthetik el és adhatják be a pályázatukat. Az engedélyezési tervek elkészítésére a nyertesnek a szerződés megkötésétől számítva egy év áll rendelkezésére, a kiviteli tervek elkészítésére pedig további nyolc.
Mindez azt jelenti, ha zökkenőktől mentesen zajlik a folyamat, 2019 végére az előkészítés befejeződhet, s azt követően kezdődhet a kivitelezés.
A szóban forgó tervek elkészítését ősszel rendelte el a szaktárca. Mivel a mohácsi önkormányzat már rendelkezett jó néhány, ehhez felhasználható dokumentummal, mint például a környezethasználati engedéllyel és előzetes hatástanulmánnyal, ezeket átadták a szaktárcának, ezzel is segítve a mielőbbi megvalósítást.
A szükséges pénz is rendelkezésre áll, korábban határozatban rögzítette a kormány, hogy a tervezéshez kapcsolódó feladatokra három évre elosztva biztosítja a forrásokat. Ezek becsült költsége mintegy másfél milliárd forint.
Képünkön: az új mohácsi Duna-híd 2014-ben készült tanulmányterve.
Máté Balázs - Fotó: Pont -TERV Zrt.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- És akkor Pécsett egyszer csak Kádár...
- Villámlásra, jégesőre figyelmeztetnek...
- A világon csak a Mecsekben...